Sajnálom,hogy így elhúzódott az új rész,de még mindig bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban,hogy szeretitek-e a blogot?!Nagyon szeretném,ha legalább egy szót,vagy bármit,rossz kritikákat is elfogadok,mert tudom,abból lehet igazán tanulni.
De a másik,hogy ezt a blogot így is,úgy is szeretném befejezni,mert amit elkezdek,azt általában be is szoktam.:') Próbáltam a legjobbat kihozni ebből a részből és a továbbiakban is ezt szeretném.
Köszönöm,annak aki olvassa!
Puszi,Barbi.
Liam:
Fejfájósan és óvatosan mentem lefelé a lépcsőn,hogy nehogy meglepetés érjen.Mindenki itt aludt (Niall,Zayn,Dina,Danielle,Louis,Eleanor,és én is.) Harryéknél ugyanis a bulinak reggel lett vége.Ahogy beléptem a konyhába elszörnyedten néztem körül,majd megrántottam a vállam,mintha bárki is látná és tovább mentem a nappaliba,ahol a fotel és a kanapé közül két láb kukucskált,melyeken nem volt zokni.Bizony ez Louis lesz.Közelebb merészkedtem és meglestem,hogy jóra tippeltem-e és hát persze.Louis drága megint aratott és egy szál gatyában partizott,most azonban elég kimerültnek tűnt,ugyanis tátott szájjal mélyen aludt.Na de mennyünk további felderítésre.A következő helyszín a fürdőszoba volt,ahol meglepetésemre senkit sem találtam.Utána a vendégszobába menetem,persze tudtam hogy Ella és El alszik,de azért megbizonyosodtam róla.A továbbiakban vissza mentem az emeletre.Harry és Lori hálószobájuk előtt elgondolkoztam majd inkább tovább mentem,mielőtt még rosszat látnék.Elég hamar feljöttek,gondolom nem fáradtak voltak..khmm.Na de még van egy szoba,mégpedig az emeleti vendégszoba.Benyitottam,és hálás voltam hogy ruhában találtam barátomat,Zaynt és kedvesét Denat.Halkan rájuk zártam az ajtót majd visszamentem a konyhába.Erősen agyalni kezdtem,hogy hogyan keltsem fel a drága,hőn szeretett alvó barátaimat.Hirtelen bevillant egy ötlet,és a szekrényből kivettem egy fedőt,majd a fiókból egy .. nem nem.Rossz ötlet.Fakanál..nem.De kell valami ami..áhh meg is van.A pulton tejszínhabos dobozok tömkelege sorakozott.Elvettem egyet,majd fedővel a kezemben a lépcsőhöz mentem,ami körülbelül a ház közepe.Jó erősen összecsaptam a két tárgyat a kezemben,ezzel hangos zajt keltve,mire ajtó csapódások,és nyöszörgő,káromkodó hangok siettek le.
-Neked teljesen elment az eszed?-nézett rám Harry a lépcső tetejéről.
-Ez meg mi a franc?-jött Zayn-től,aki felváltotta Harry helyét,mivel a göndörke visszament szunyálni.
-Tedd már le azt a szart,és hagyj aludni!-dünnyögött a nappali ajtóban álló Louis.
-Azt már nem!-mondtam és most sorozatosan kezdtem el "dobolni".Végig az egész házon.Amikor bevillant valami.Hol van Niall?A nagy kavarodásba,és gondolkozásba Niall teljesen kiment a fejemből..
-Héj,srácok!Délután fél három van legyetek oly kedvesek és toljátok ide a csinos kis hátsótokat!-ordítottam el magam.Szépen lassan mindenki megjelent.Kivétel Harry.Fogtam egy poharat,amit tele töltöttem vízzel.
Louis:
A fejem sajog,és ragad az egész mellkasom..Jobb lesz ha megyek és lezuhanyzok.
-Én elmegyek zuhanyozni!-jelentettem ki majd felálltam a kanapéról,és a fürdőbe vettem az irányt.Már ép nyitottam volna az ajtót,amikor hangos káromkodás,majd sikítást hallottam.:
-Hogy az a * * * * * * * * * * ..-ordította egy mély hang melynek tulajdonosa nem más volt mint Harry.Nem értettem mi lehetett így inkább megnéztem.Nyúltam volna a kilincshez amikor az ajtó kicsapódott előttem és egy riadt,Liam rohant ki,utána pedig egy dühös,vizes Harry.Oh,hát így..
Niall:
Másnaposságtól gyötörten fordulok az oldalamra,azonban egy kemény tárgy fúródik bordáim közé.A kellemetlen érzés hatására kipattannak szemeim,és szemügyre veszem azt.De ami jobban érdekelt,hogy hol is vagyok valójában?A számomra ismeretlen szobát lassan felfedezni vélem,majd az ablakhoz lépek,ahonnan a Big Ben tárul látóköröm elé.Másnaposságomat elfeledve keresem meg hiányos öltözékem darabjait,ami egy pólót,nadrágot és cipőt foglal magába.Amíg "keresgéltem" próbáltam visszaemlékezni,hogy a francba kerülök ide..és mégis hol van az az "ide".És főleg,mért aludtam egy vízipisztollyal?Mivel sehogy sem tudtam dűlőre jutni,és a telefonomat sem találtam,óvatosan kiléptem a szobából,egy hosszú bézs tapétával ellátott folyosóra.Egy halk "hahó" kíséretében merészkedtem végig az "átjárón",míg egy fekete kovácsolt vas korlátú lépcsőhöz nem érkeztem.Szintén halk és lassú léptekkel mentem lefelé,egészen egy konyháig,amit egy hangulatos társalgó követett.Az előszobába érve a fogason sorba voltak felakasztva ruhadarabjaim,de a cipőmet még mindig nem találtam..
*Eközben Harry és Loretta házában*
Zayn:
-Most komolyan semmi hír Niall-ről?-nézek tágra nyílt szemekkel a többiekre.
-Nem,mindent tudunk Niall hollétéről,és hogylétéről,csak nincs jobb dolgunk és inkább ülünk itt,várva,hogy netán kapunk valami jelet tőle..-válaszolt cinikusan Harry,mit a "kellemes" keltésének könyveltem el.
-Telefonját sem veszi fel?-kérdeztem halkan,de úgy látszik hangosabbra sikerült mint gondoltam mert mindenki a homlokára csapott,vagy elszörnyülködve nézett rám.
-Inkább maradj csendben,Zayn!-nevetett fájdalmasan Liam.
Niall.:
Ügyesen kiderítettem,hogy egy hotelben vagyok.Hogy,hogy jöttem rá?Addig nyitogattam kifelé minden ajtót,míg nem a bejáratihoz találtam.Igaz a cipőmet nem találom,de most ez a legkisebb gondom.A hosszú folyosóra érve láttam az egymással szemben lévő ajtókon a számokat,és a
hosszú folyosó végén egy liftet.A liftbe szállva a földszintre mentem,onnan pedig a recepciós pulthoz.Kaptam pár megvető,és érdekes pillantást de ezekkel nem törődve kérdeztem meg hogy hol tudnák telefonálni.Elém rakott egy vonalas készüléket,amivel egyből Liam számát tárcsáztam.
-Halló?-szólt bele egy unalmas,feszült hang.
-Liam?-kérdeztem,mert a hang a szokottnál is rekedtebb volt.
-Igen.
-Niall vagyok.-a vonal tilsó végén egy "Niall az" hangzott el,majd megkönnyebbült levegővételek sora.
-Hol a fenébe vagy?-kérdezte kissé ingerülten.
-Nem tudom.Valami hotelban.A neve-próbáltam keresni valamit amin a hotel neve található-Metropolitan Hotel-pillantottam az előttem álló szőke,középkorú nő névtáblájára.
-Rendben odamegyünk.
-Ja,és hozzatok már cipőt!-mondtam gyorsan mielőtt még kinyomta volna a telefont.
-Cipőt?Oké.-és ahogy gondoltam,már ki is nyomta.Amíg vártam,hogy megérkezzenek a srácok..ami egyébként körülbelül 2 óra,ha nem keverednek nagy dugóba..szétnéztem a bájos kis "szállásomon".Elsőnek visszamentem abba a szobába ahol ébredtem,hátha mégis megtalálom a cipőm,vagy a mobilom,vagy valamit ami arra utal,hogy hogy a fenébe kerülök én ide.Ha jól jegyeztem meg akkor a 4.emelet 53-as szoba.
*Fél órával később*
Már minden megnéztem,de sehol semmi.A vízipisztolyon kívül nincs más a szobában,ami nem a hotel tulajdona.Így hát lementem ismét a recepciós pulthoz,és érdeklődni kezdtem,hogy ki nevére lett foglalva a szoba.
-Niall Horan.-mondta bájosan,a hölgy,miután kinyitott egy mappát.
-Oh,értem.-húztam a számat,majd gondolkoztam tovább.-És ki volt az éjjel az őr,vagy bárki aki láthatta hogy kik jönnek be?-érdeklődtem tovább,hiszen az időmbe bőven belefér..bár elég hülyén érzem magam cipő nélkül..
-Ő ott George.-mutatott az ajtóban álló,jókora "felhőkarcolóra".-Ő volt itt az éjjel is.
-Köszi.-mosolyogtam,majd 180 fokos fordulatot véve elindultam az őr felé.-Ömm..elnézést.-lépek elé bizonytalanul.
-Miben segíthetek?-nézett le rám..
-Tegnap éjszaka,kissé sokat ittam ami azt illeti..-kezdtem el vakargatni a tarkóm-..és hát,az az igazság,hogy semmire sem emlékszem.Nem emlékszik rá,esetleg,kivel/kikkel jöttem?Vagy teljesen egyedül?-néztem rá,majd lehúzta napszemüvegét és végigmért,aztán visszahelyezte eredeti helyére.Pár másodperc némaság után,elnevette magát,amire csak értetlen pillantásokkal reagáltam.
-Igen,igen emlékszem rád.Egy csinos hölggyel voltál,és kivetettek egy szobát.Majd elmentetek valahová,és aztán-lenézett a lábamra-te mezízláb jöttél vissza,és a lányon volt a cipőd.Majd kibéreltétek a bártermet,és hívtatok egy anyakönyvvezetőt.-itt kidülledtek a szemeim,és torkom is kiszáradt-Csak ti ketten,és pár pincér,meg szállodai dolgozó voltatok ott,és hát...-emelte fel a kezemet-..összeházasodtatok.-Azt hiszem a vér is megállt bennem.
Hogy mit mondott?Összeházasodtam?De mégis kivel?És..a gyűrű. -Bal kezemmel lehúztam a gyűrűt az ujjamról,és zsebre tettem.Még összefutok valami fotósokkal,és már a lapokban is ez lesz..
Niall,Niall!!Hogy a fenébe lehetsz ilyen ostoba? -Szidtam magamat.
Harry:
Louis,Liam és Zayn elmentek Niall-ér..És vittek neki cipőt.Ami nem tudom,hogy miért,de azt hiszem ebből jó kis sztori lesz..-gondolkodtam magamban miközben a TV előtt ültem.-
Eleanor és Dena átmentek a Louis-val közös lakásunkra és vigyáztak a kis Phoebe-ra és Daisy-re.Lori és Danielle ebédet készítenek,aminek meg kell mondanom,isteni illata van...