30.rész - Meglepetés,meglepetés hátán

.::Eközben::.*Zany szemszöge*

Még egy utolsó simítás a hajamon és már kész is.Áhh,csodás!Na,akkor telefon,pénztárca,kocsikulcs...minden megvan.Körbenéztem a szobában,hogy nem-e felejtek ott valami.Ohh,dehogynem.A rózsát,amit Niall-el vetettem.Nekem nem volt már időm.
Lenyomtam a szobaajtóm kilincsét,majd két lépést követően már kopogtam is Dena ajtaján.Kisvártatva,de végül kinyitotta azt.Az a gyönyörű mosoly,az a csodás haj,és ...azok a szemek.Bolond vagyok,mert hagytam,hogy mindez másé lehessen.

-Zayn,hahóó!Ennyire rossz?-legyezett kezével az arcom előtt.
-Mi?..nem dehogy!Gyönyörű vagy!-dicsértem mire elmosolyodott.-Ez a Tiéd!-adtam át a  hátam mögött lapuló,  szúrós,de annál szebb vörös rózsát.
-Köszönöm.-mondta, és egy pillanatra eltűnt,majd visszajött,immár táskájával kezében.
-Indulhatunk?-aprót bólintott,majd kezembe karolva indultunk meg lefelé.Úgy éreztem,hogy ez már randi.Sőt, egész biztos,hogy ez már randi.Mihelyst elhaladtunk a nappali előtt vigyorgó arcok követték minden egyes mozdulatunkat.-Elmentünk!-kiabáltam vissza az ajtóból.
-Láttuk!-szólt Niall vinnyogós hangon.
-Hová megyünk?-kérdezősködött.
-A kedvenc helyemre.-mondtam egy vállrántás kíséretében,majd ajtót nyitottam és segítettem neki beszállni.

*Harry szemszöge*

-Loretta Morgan.Lennél a feleségem?- kérdeztem,kicsit félénken,de a "feleségem" szó kimondása után megkönnyebbültem,és elszállt minden félelmem.Tekintetemmel övét kerestem,de azok a gyűrűn pihentek.Láttam,hogy ledermedt.Mintha megállt volna körülötte minden.Levegőt is alig vett.Többször szólásra nyitotta a száját,de hang nem jött ki rajta.-Persze esküvő csak akkor lesz,ha az már nem lesz illegális.-mondtam, és úgy láttam ezzel megkönnyebbült.Kifújta a levegőt,és hatalmas mosolyra húzta ajkait.
-Igen!-mondta kérdésemre a választ.Azt nem mondom,hogy gondolkodás nélkül,de "igen"-t mondott.Felálltam és kivettem a kis dobozból a csillogó gyémánt gyűrűt.Szemébe néztem, majd le ami teste mellett pihent.Felemeltem és tenyeremben tartva ráhúztam gyűrűs ujjára az ékszert.Észre sem vettem,hogy mindez idő alatt ő már csak engem nézett.Tekintetem ismét arcára emeltem.Ott álltunk egymással szemben.Kéz a késben,alig pár centire egymástól,a gyönyörű naplementében.Egyre jobban tűnt el a távolság köztünk.Mikor a mellkasunk összeért,száját enyémre tapasztotta.Enyhén elnyíltak ajkaim,majd hosszas csókcsatába kezdtünk.Párszor megálltunk levegőt venni,de nem tágítottunk.Felkaptam kezembe,és óvatosan lemásztam vele a sziklákról,majd az apartmanunkig meg sem álltam.Azt ajtóban letettem,hogy kinyithassam azt,majd ismét ölembe véve rohantam fel vele a lépcsőn.Óvatosan letettem az ágyra,és még tüzesebben folytattuk csókunkat.Kezeim a derekán és a fenekén kalandoztak.Már ép a pólójától akartam megszabadítani amikor a kutya felugrott az ágyra, és szabályosan röhögve lihegett az arcunkba.
-Hapci!Tűnés!Menny már!-lökdöstem le az ágyról,de ő újra és újra felugrott.
-Hagyd!Úgy sem tudja mit csinálunk.-mondta, Loretta huncutsággal hangjában.
-De!Nagyon jól tudja.-mondtam, és most a kutyát kaptam fel az ölembe,majd kizártam a szobából.Vissza másztam előző pózomba, és ott folytattuk ahol félbeszakadt.Ezúttal sikeresen kaptam le róla pólóját,és minden egyebet.

*Louis szemszöge*

-Na, sipirc csajok!-mondtam nekik,miután sikeresen leszállt a gép.Nem szerettük volna lassúságunkkal és bénaságunkkal lelassítani,hogy a többi utas leszálljon ezért maradtunk utoljára.Két rózsaszín kis táskával egyik kezemben, míg másikban drága barátnőm keze volt.A lányok felszabadultan és vidáman,ugrándozva szálltak le.Mivel a Twitteren azt osztottam meg,hogy este száll le a gépünk,csak néhány rajongó állított meg.Sikeresen fogtunk egy taxit,és miután bediktáltam a címet,ismét csak várni kellett.20 perc utazgatás után megpillantottam rég látott,oly szeretett másik otthonomat.
-Mindenkinek mindene megvan?-néztem körbe a lányaimon (persze nem a lányaim,csak ... mindegy tudjátok,hogy értem?!) és miután megbizonyosodtam róla,hogy mindenki és minden megvan,néhány bőröndöt felkapva a bejárati ajtóhoz mentem.az előszobában lepakoltam a cuccokat, majd egy újabb adagot.
-HAHÓÓÓ!!-kiabáltam,de ezek szerint a srácok odaát vannak.Már ha van már itthon valaki.
-Gyertek, itt senki sincs.Szerintem odaát vannak!-mondtam.Egyik oldalamon Phoeb kezét fogtam, másikon Eleanor-ét,aki Daisy-ét.Csengettem egy jó hosszút és vártuk,hogy valaki ajtót nyit-e.
-Az istenit!Jövök már!Jövök!-kiabálta az ismerős mély hang.
-LIAM!-kiabálták a kicsik,amikor az ajtó kinyílt és meglátták a hang tulajdonosát.
-Hát ti meg?-nézett rájuk.A lányok majdnem fellökték,miközben megölelték.
-Jönni akartak.-mondta,de ekkor megpillantottam Danellet és a szöszit is.Mindenki köszönt mindenkinek,aztán leültünk a nappaliba.-Héé!Zayn még nem jött meg?-kérdeztem a beszélgető,vihorászó társaságtól.
-Randin van!-mondta hatalmas vicsorral arcán Niall.
-Már?-kérdezte Eleanor,miközben szemöldökei az egekbe futottak.
-Kivel?-tettem fel az abszolút hülye kérdést,mivel Zayn bárkivel randizik.Biztos megint valami rajongó.
-Az unokahúgommal.-húzta ki magát büszkén Niall,még a szeme is elkezdett csillogni.
-Hogy mi?Dena-val?-néztem meteorit méretű szemgolyókkal a Szöszire.
-Igen.-mondta és kényelmesen elhelyezkedett,ismét.

29.rész - Lennél?

*Niall szemszöge*

-Itt lennénk!-szóltam előre a sofőrnek aki óvatosan lefékezett,majd kiszállt és kedvesen segített nekünk kipakolni.-Tessék!-adtam kezébe a pénzt,majd egy mosolyt és intést követően a házba cuccoltunk Dena-val.
-Otthonos.-mondta amint az előszobánál beljebb merészkedett.
-Az!-értettem vele egyet.-Gyere megmutatom az ideiglenes szobádat.-kacsintottam majd megragadtam csuklóját és magammal húztam.-Ha mér itt járunk akkor,ez a fürdő.-nyitottam be a lépcső melletti "szobába".-Az én szobám.A Liam-é és úgy tudom,hogy jön,szóval Danielle is itt alszik.Ez Zayn-é.-innen gyorsan tovább is szedtem a lábam,majd a folyosó legvégén elhelyezkedő fehér ajtó kilincsét lenyomva beléptünk most már az ő szobájába.-Na?Hogy tetszik?-faggattam.
-Eszméletlen!Köszönöm!-fordult felém,majd a nyakamba ugrott és egy puszit nyomott az arcomra.
-Akkor hozzuk fel a bőröndöket és pakoljunk ki!-mondtam, s elindultunk le az emeletről.
-Liam!Danielle!-kiáltottam,mikor megláttam kedves barátaimat az ajtóban.
-Az istenit Niall!A frászt hoztad rám!-szólalt meg Liam.Kicsit feszültnek látszott.
-Bocs.De úgy hiányoztatok!-öleltem meg őket egyszerre,s ők viszonozták.Miután elengedtük egymást,eszembe jutott Dena.Ők még nem is ismerik egymást.
-Ja,tényleg!-eszméltem fel hangosan.-Ő itt az unoka húgom,Dena.Dena, Liam és a barátnője,Danielle.-mutattam be mindenkit mindenkinek,hogy érthető legyen.
-Helló emberek!-jött be az ajtón Zayn,és tekintetét a bőröndjeinek szegezte,s azokat küszködve hozta be az ajtón.-Jó újra...-felemelte a fejét,majd amint végig futott a társaságon tekintete Dena-n állapodott.-...itthon.-fejezte be majd egy hatalmasat nyelt.Mindenki megölelgette Zayn-t,kivétel unokahúgocskám.Igen.Feszes volt a légkör...azt hiszem mondanom sem kell mennyire.
-É akkor felmegyek, és ... és kipakolok!-hadarta gyorsan Dena,majd felkapta volna a bőröndjeit,de azok erősebbek voltak nála,így visszarántották aprócska testét.Bizony,még nálam is kisebb,szóval most már leállhatnak a cikizéssel a fiúk!
-Hagyd!Segítek.-udvariaskodott Zany,majd megemelte a két táskát,és az emeletre ment vele.Esküszöm úgy fogta őket,mint két pihe puha párnát,amik kincset érnek...


*Zayn szemszöge*

Éreztetek már valaha is hiányt?Ha igen,akkor talán most átélhetitek a helyzetem.Nem tudtam,fogalmam sem volt,hogy mi hiányzik.De tudtam,hogy van valami.És azt hiszem meg van,mi az a valami.A gyönyörűséges,és most már szinte felnőtt nő, Dena.Még a neve is káprázatos.Csak így,hogy Rá gondolok.
-Köszi,hogy segítettél.-mondta,majd kis hezitálás után,be akarta csukni az ajtót,de én lábammal megtámasztottam,így fuccsba szállt a terve.Érdeklődve fürkészte arcomat,míg én mondandómon gondolkoztam.
-Rég beszéltünk.-böktem ki az elsőt ami eszembe jutott.
-Valóban.-helyeselt.
-És most lenne kedved, beszélni?-tértem a lényegre.
-Lenne?-ezt most kérdezte?...
-Mondjuk körbe vezethetnélek a városban.-mondtam és fejemmel biccentettem a központ irányába.
-Rendben.Egy fél óra múlva.-mondta, és most már teljes magabiztossággal csapta be orrom  előtt az ajtót.Ajkaimat hatalmas mosolyra húztam, és így álltam még egy ideig az ajtóban,míg nem Liam megzavart.
-Az angyalodat látod?-kérdezte irritáló hangon,mire én arrébb ugrottam és a még mindig levakarhatatlan mosolyommal arcomon kikerültem és a szobámba mentem.Ideje készülődni!


*Loretta szemszöge*

-Tessék!-adott kezembe Harry egy hatalmas adag fagyit.
-És ezt én mind meg fogom enni?-néztem érdekesen a fehér színű fagylaltomat.
-De még mennyire.Ha meg mégsem, akkor itt vagyok én.-húzta ki magát büszkén.Elmosolyogtam szerepjátékán,majd hezitálva,de végül belenyaltam a fagyimba.
-Na,ízlik?-nézett rám édes arccal.Szó szerint édes arccal,ugyanis az orrától az álláig csupa csoki fagyi volt.Nem bírtam visszatartani nevetésem,így hasamat fogva lerogytam az út közepén,és levegő mentes nevetésbe kezdtem.-Most meg min nevetsz?-kérdezte szemöldökét felhúzva.
-Látnád magad!-mondtam egy másodperces szünet közben.majd ismét neki kezdtem érdekes "műveletemnek".Harry az út szélén parkoló kocsihoz sétált,majd belenézett annak visszapillantó tükrébe, és egyszerre véltem felfedezni arcán meglepettséget és ördögi vigyort.(hmm..milyen költői vagyok.xD)
Én még mindig a földön guggoltam, amikor mellém lépett, majd kezét felém nyújtva felsegített.Mosolyogva néztem ahogy mélyen szemembe nézve vicsorít,majd hirtelen közel lépett hozzám,és arcát, enyémnek nyomta.Csóknak nem nevezném cselekedetét...Ennek köszönhetően én is maszatos lettem.-Őrült vagy!-mondtam majd összekulcsolva kezeinket,úgy ahogy voltunk a fagyijainkkal együtt mentünk tovább.Elég hülyének nézhettek minket, de "úgysem-ismer-senki-szóval-leszarom" alapon büszkén mentem tovább.Egy szökőkútnál megmosakodtunk kicsit, majd így ballagtunk a kocsihoz.
-Várj meg itt!-mondta, Hazza, és már egy szempillantás alatt el is tűnt,egy hatalmas áruházba besietve.Már egy ideje álltam az épület árnyékában,amikor valamit a háta mögött tartva jött felém.
-Az mi?-kíváncsiskodtam,és keze felé böktem.
-Aki kíváncsi,hamar megöregszik!-nevetett, majd gondolom és farzsebébe csúsztatva azt,kézen ragadott és futásnak eredt.
-Ne már!Most hová futunk?-kérdeztem,de hátra sem nézve szaladt tovább.Már-már az ájulás szélén voltam, amikor megállt a parkolóba az autónk mellett, majd annak támaszkodva kapkodott a levegőért.-Most minek szaladtunk közel 35°C-ban?-néztem rá értetlenül.
-Fölösleges energiám volt.-vigyorgott,mire én hitetlenül meresztettem rá a szemeimet.-Pattanj be!-mondta két oktávval magasabban és kinyitva nekem az anyósülés ajtaját,betessékelt.Átszaladt az autó másik oldalára és beült mellém.

*30 perc múlva*

-Úgy maradnák még...de hát vár a kötelesség...-sóhajtozott Harry.A parton sétálgattunk.A lemenő nap sugarai gyönyörűen világították meg a fodrozódó óceán hullámait.Egyetértően bólintottam,majd fejemet vállára hajtva mentünk tovább.Miután elég messze kerültünk az apartmanunktól,felmásztunk egy sziklára,aminek köszönhetően magasabbról nézhettük a naplementét.Egymással szembe fordulva,közelebb hajolt,és kezét derekamra csúsztatva,még közelebb húzott magához.Hosszú,édes csókot lehelt ajkaimra.Kicsit eltolt magától,és tapogatni kezdte nadrágját.Miután gondolom megtalálta amit keresett, mosolyogva letérdelt elém.Előhúzott háta mögül egy kis fehér dobozt.Felnyitotta tetejét,és felém fordította.
-Loretta Morgan.Lennél a feleségem?

"Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."

28.rész - Szervezkedés,haza út

*.::Egy hét elteltével::.*


*Zayn szemszöge*

-Igen Anya,mindenem megvan.-mosolyogtam nem is tudom...talán izgatott,vagy ideges édesanyámra.Kitártam karjaimat,és erősen magamhoz öleltem,gyönge testét.Jó volt újra itthon,és kár hogy most megint el kell mennem.Ez az egy dolog amit anya nem bír: a búcsúzást.de én erre mindig csak annyit mondok,hogy ha elbúcsúzunk,akkor azzal esélyt adunk a következő találkozásnak.Szerintem ez így helyes.
-Vigyázz magadra,kincsem!-tolt el magától,és letörölte kibuggyanó könnycseppjeit.
-Megígérem.-simítottam meg kezét,majd Apám mellé álltam.Őt is megöleltem.aztán sorba az összes tesómat,meg az unoka öcsémet,aki iskolai szünetben nálunk van.
-Biztos ne vigyelek ki az állomásra?-kérdezte apa.
-Nem, el fogsz késni.Megfelel a taxi is.-mondtam és utazó táskámmal az oldalamon még egy pillantást vetettem kis családomra.-Szeretlek Titeket!-öleltem meg még egyszer Anyát, és egy puszit nyomtam feje búbjára.Megfordultam és egy gyors intés után,már a szokásos sárga taxiban ültem,útban a vonatállomás felé.

*Niall szemszöge*

-Dena,akkor mehetünk?-néztem az unokahúgomra akinek 1000 wattos mosolya levakarhatatlan.
-Igen,igen,igen.-ismételte folyamatosan,majdhogynem ugrálva.(!)
-Vigyázz a lányomra!-ölelt meg bácsikám,amit viszonoztam.Majd sorba mindenkit.
-A Londonba menő repülőgép utasait kérjük,hogy kezdjék meg a felszállást! -hallottam a hangosbemondóban egy női hangot.Anyát még egyszer megöleltem,majd a kis Abbe-nak nyomtam egy cuppanós puszit az arcára,és Dena-val oldalamon elindultam a repülőgép felé.
Gondolom most nem tudjátok mért is jön velem Dena.Első ok,hogy előre hozott érettségije volt,amin két hibaponttal át is ment.Megjegyzem,hogy nagyon okos lány.Másik ok,hogy még sosem járt London-ban,de mindig is szeretett volna,így egy álma válik valóra.(Már ahogy)Harmadik ok,hogy ott szeretne munkát keresni.Szeretné ott elkezdeni karrierét,és tudja Mike bácsikám,hogy mellettem tökéletes helyen van, és én 1000%-osan vigyázok Rá.Viszont egy dolog miatt nem szeretne Dena Londonba jönni.Az az egy "dolog" pedig Zayn.Igen,ki sejtené,hogy a bájos, okos, gyönyör,szőke Dena Horan Zayn Malik-kal járt.Már pedig ez így volt.Ő nem egy hétköznapi lány.Nagyon visszahúzódott,kivétel,ha ismerős társaságban van,akkor nagyon könnyen megnyílik.Sose adta magát könnyen.Ez még Zayn-nél sem így volt.Szegény srác három hónapig csak udvarol és győzködte Dena-t,hogy csak próbálják meg.Aztán drága unoka húgom fülig belezúgott Malik-ba és bókjaiba, így elkezdtek járni.Egész komoly kezdett lenni a dolog,hiába volt még csak alig 16 éves,míg Zayn akkor töltötte be 17. életévét.Volt,hogy jött velünk koncertezni.Legalább fél évig voltunk Írországban és környékén.Aztán jött az Up all night turné.ahová Dena nem jöhetett velünk,mivel az apja nem engedte.Ekkor vetett véget majdnem másfél éves kapcsolatuknak Zayn.Nagyon magukba voltak zuhanva mind ketten,de aztán túlléptek a dolgon.Most pedig ismét szembe kell nézniük egymással,és emberien szót váltaniuk.
-Kérnek esetleg egy üdítőt,vagy bármi mást?-jött mellénk az a kaja hordós nő...nem tudom a nevét.De hát a KAJA az kaja,bárhol és bármikor,szóval most sem tudtam ellenállni.Kértem egy narancslevet és két chips-et, majd elkezdtük nézni a "tv"-t.Észre sem vettem,hogy elaludtam.
-Sokat aludtam?-kérdeztem a mellettem olvasgató lánytól.
-Azt hiszem,hogy...
-Kérem a kedves utasainkat,hogy kapcsolják be az öveiket,a gép nemsokára földet ér.-zavarta meg mondandójában, az ismerős női hang,amit nem olyan rég hallottam.
-Igen,ezek szerint elég sokat.-ráztam a fejem, mint valami őrült,amire Dena csak egy helyeslő pillantással válaszolt,majd elpakolta előszedett olvasmányait,és becsatolta övét,akárcsak én.

*Harry szemszöge*

Annyira lusta vagyok.És ez az utolsó napunk itt,Hawaii-n,szóval ha jól sejtem nem csak feküdni és lazsálni fogunk.Sőt,már azt is elmondta a drágám,hajnalok hajnalán (10:00),hogy ma búvárkodni szeretne.Felhívtam Liam-et,nem rég,hogy szervezzék meg a társaságot,piát,kaját,stb.amik kellenek egy szülinapi bulihoz.Ohh,hogy kinek lesz szülinapja?...A földszinten készülődő gyönyörűségnek.Életem egyetlen értelmének,aki annyi sokat adott nekem.És amikről Ő nem is tud,pedig felmérhetetlen értékű "ajándékot" kaptam tőle.Azt,hogy szeret.
-Reggeli!-kiabált fel Lori.
-Rohanok.-nyögtem ki majd nehézkesen kimásztam az ágyból,és Hapci mögött haladva "rohantam" lefelé.
-Nem fáradtál el a rohanásban?-állított meg a konyhaajtóban Loretta.
-De,most,hogy mondod.-pimaszkodtam majd rövid csókot cuppantottam ajkaira és derekánál átkarolva a megterített asztalhoz mentünk.
-Na, mi a mai program?-nézett rám könyökkutya szemekkel,utalva a tegnapi búvárkodásra.Bizony.Tegnap búvárkodtunk.Gyönyörű volt.És nagyon romantikus.A kis halacskák, néhol nagyobbak,a korallok és a többi gyönyörű vízi teremtés.-Hahóóó...!-legyintett az orrom előtt, mire én megráztam a fejem,és a válaszin gondolkodtam.
-Mondjuk.Nézzünk szét a belvárosban.Itt vagyunk már lassan két hete, ez az utolsó napunk,és még ne láttuk Hawaii belvárosát.-adtam ésszerű magyarázatot,mért is szeretnék oda menni.De végül is igazam volt.Minden nap az óceán.Már olyan a bőröm mint egy 70 éves öreg bácsié...
-Rendben.-mosolygott.


*.::1 óra múlva::.*

-Nézd,ott egy üres hely!-mutatta az irányt,s én elindultam arra, majd ügyesen leparkoltam.Kipattantam a kocsiból,majd udvariasan ajtót nyitottam szerelmemnek.
-Hölgyem.-tártam nagyra az ajtót, s kezét megfogva segítettem neki a kiszállásban,azonban lába beleakadt táskájába,így megbotlott és szó szerint az ölembe esett.Két kezemmel megtartottam derekánál,miközben visszatartottam fojtogató nevetésem.Becsaptam a kocsiajtót,s nekidöntöttem hátát az autónak,majd édes csókot nyomtam,puha ajkaira.-Lehet jobb lett volna ha otthon maradunk.-mondtam, majd egy rövidebb inkább puszit nyomtam ismét ajkaira.
-Meglehet.De hosszú még a nap.-mosolygott, s most ő hajolt közel egy szára-puszi erejéig.Miután elváltak ajkain,összekulcsoltam ujjainkat,s így indultunk meg a sétánkra, a tűző napon,olyan 38°C-ban.

*Louis szemszöge*

-Phobie,kicsim,légy szíves engedj el!Le fogjuk késni a gépet!-mondtam húgomnak,aki erősen szorította derekamat.
-De én nem akarom,hogy elmenj!-mondta,s szemét kezdte törölgetni.Ohh,csak ezt ne!Ha valamit nem bírok,akkor az az ha egy kedves hozzám tartózó:barát,családtag sír,egyszerűen megszakad a szívem.Így meg,hogy a húgom...
-Figyelj ide!-mondtam neki,s leguggoltam,hogy szemébe nézhessek.-Phob, nézz a szemembe!-kérleltem,mire tekintetét rám szegezte.-Vissza jövök!Sőt,annak is örülnék,ha legközelebb ti látogatnátok meg minket Londonban.Már úgyis rág voltatok.Rendben?-öleltem szorosan magamhoz.
-Veled akarok menni!-kezdett be, és szemeiből egyre jobban folytak a könnyek.Nem,ez nem hiszti.Most őszinte fájdalom csillogott hatalmas,gyönyörű kék szemeiben.Segítség kérően anyára néztem,aki kis vacillálás után bólintott egy aprót,hogy csak én lássam.
-Jól van!De akkor siess!Daisy?-néztem a megszeppent ikertestvérére.
-Naná!-mondta mosolyogva és az előbb elrohanó lány után igyekezett,nyomukban anyával.Bocsánatkérő mosolyt ejtetem Eleanor felé,mire ő csak mosolygott majd mellém lépett.
-Tudod,hogy TE vagy a világon legeslegjobb srác?-súgta a fülembe, mire én nagy mosollyal, na jó inkább vicsorral az arcomon felé fordítottam a fejem,és egy cuppanós,hosszú,érzelemmel teli csókot nyomtam ajkaira.Mikor "elváltunk egymástól" a másik két húgom sutyorogva ültek a kanapén,hatalmas mosollyal arcukon.Apa viszont inkább győzedelmesen bólogatott, de azért ő is mosolygott.Végre megérkeztek a kicsik és újabb búcsúzkodás után, beültünk apa kocsijába,aki kivitt minket a reptérre.

*.::Két óra múlva::.*

-Akkor meg rendelted a tortát? H.xo

-Igen,meg! L.xx

-Ugye jót rendeltél?2 emeletes vanília-zöld alma.H.xo

-Igen apu,olyat!Viszont lehet lesz egy kis bökkenő... L.xx

-Mit felejtettél el?Mit rontottál el?Mit hagytál ki? Ugye nem a tűzijátékot,mert akkor kinyírlak! H.xo

-Semmit!Semmit!Semmit!És nem!...:) Itt van Phob és Deas, útban velünk Londonba...:) L.xx

-Ohh...jó.Már azt hittem valami nagyon nagy gáz van.Majd megoldjuk a kicsiket.:) H.xo

-Huuuh.Akkor oké.Na cuppanós Lorettának...na jó,meg neked is! Mindjárt Londonban vagyunk.Ohhon,édes otthon...na jó,megyek...L. xx

Amint befejeztük az SMS-ezést már jelezte is egy férfi hang,hogy hamarosan leszáll a gép.A lányok a arcáról,izgatottság sugárzott.Most,hogy látom mennyire boldogok,cseppet sem bántam meg,hogy magammal hoztam őket.

Közérdekű

Drága olvasóim!

Nos, az első ok amiért írok,az nagyon-nagyon-nagyon jó!Legalábbis én nagyon örülök neki.Mikor elkezdtem írni a blogot (ha jól emlékszem február elején) belegondolni sem mertem volna,hogy ilyen rövid időn belül (kevesebb,mint 3 hónap) átlépjük az 5400 megtekintést.Nagyon boldog vagyok!Boldog?Majd kipukkanok örömömben.:)

A másik pedig,hogy kevés a hozzászólások száma...
Ezért szeretnélek benneteket megkérni,hogy ha csak annyit is jó/rossz volt,akkor is írjatok.Innentől a következő fejezetek 2-3 komment után jönnek.Valamint itt a Twitterem.

Puszii, Barbi.xXx 

27.rész - Alsónacis-incidens

*Louis szemszöge*

-El...Eleanor.-böktem ki nagy nehezen, ezt a csodálatos nevet.
-Te?-nézett rám meglepetten, és talán mintha az öröm csillogott volna szemeiben.
-Most én kérdezem : Beszélhetnénk?-gyönyörű barna szemei tekintetét szinte az enyémbe véste.
-Persze.De talán inkább valami melegebb helyen.-igen, elég fázós, bár tényleg nincs nagy meleg.Bólintottam, majd vártam, hogy mondjon vagy cselekedjen valamit.Úgy éreztem a lábaim földbe gyökereztek.Torkom elszorult, és a szavakat csak nehézkesen leheltem a levegőbe.
-Talán menjünk vissza.-biccentettem fejemmel a mögötte elhelyezkedő, otthonos kis épületre.
-Menjünk.-mondta, és félénken elindult.Át a zebrán, be az ajtón, fel a lépcsőn, be a lakásba.A kis szoba, gondolom a nappali, tompa narancs színekben pompázott.Leültünk a kanapéra, majd egy sóhaj után, vettem a bátorságot, és nekikezdtem mondandómnak.:
-Nézd Eleanor.Én, akkor csak  dühből beszéltem.Nem akartalak elküldeni, de annyira ideges voltam.Akárhányszor megláttalak, az az eset jutott eszembe, és ettől elöntött a méreg.Türtőztetnem kellett magam, hogy ne törjön ki belőlem minden.Át kellett gondolnom a dolgokat, mert igazából erre nem volt időm mostanság.-lehajtottam a fejem, de tekintete még mindig égette arcomat.Összeszedtem monológom következő mondatait, majd folytattam beszédem.-Hibáztál.De el tudom felejteni.Hibáztam, mert hagytalak elmenni.-fogalmam sincs,hogy jöttek a mondtok.De csak jöttek, és már nem volt megállás.Tekintetem felé emeltem , és attól amit láttam, szívem összeszorult, nyelvem összegabalyodott, és egy szót sem tudtam mondani.Olyan volt, mintha lefagyasztottak volna.Talán pislogni sem pislogtam.Nem láttam még sírni.Eleanor rendkívül erős lány, sosem adott utat az érzelmeinek.Jobb kezem felemelődött, majd követte példáját a bal,testemmel közelebb hajoltam,s miután derekánál átkaroltam, erősen magamhoz szorítottam.Teste rázkódott.Nem tudom, hogy a sírástól,vagy azért mert fázik.Fejét mellkasomba fúrta, s miután lenyugodott, kicsit elhajolt, és úgy láttam, most ő akar mondani valamit.Felkészültem egy hosszú monológra, tőle is, ahogy az én tettem.
-Szeretlek!-mondta könnyeivel küszködve.Nem, egyáltalán nem volt hosszú.Mindössze kilenc betű, mégis úgy érzem ezzel elmondott mindent, amit tudnom kell.Egyetlen szóval.
-Szeretlek!-ismételtem,majd újra magamhoz öleltem.Nem tudom meddig ülhettünk így, de sosem akartam elmozdulni.-Mindent elölről?-törtem meg végül én a csendet.
-Mindent!-kijelentésére elmosolyodtam, és késztetést éreztem, hogy megcsókoljam.Érezni akartam tökéletes,selymes ajkait az enyémen.

*Harry szemszöge*

-Nee!Hapci!Add vissza az alsógatyám!-kiabáltam az aprócska kutya után, aki  elcsempészte az alsónacim...-Loretta segítenél?-kiabáltam az emeleten készülődő lánynak.
-Miben?-sétált le a lépcsőn.Egyszerű short és póló volt rajta.Haja enyhét hullámosan csapdosta vállát.-Harry?!Mért van rajtad alulról egy törölköző?-nézett rám felvont szemöldökkel, és láttam: nincs sok hogy kitörjön belőle a fuldokló nevetés.

-A kutya!-mondtam egy nagy sóhajt követően.Fejét a konyhapult mellett lihegő kutyához fordította.Igen ennyi kellett neki.Arcát a kezébe temette, és összecsuklott a lépcsőn.Más azt hinné sír, de én tudtam, hogy most bizony önfeledten nevet, levegővétel nélkül.-Héj!Ennyire azért nem vicces.De segítenél?-kérdeztem, mire tekintetét felém emelte.Bólintott majd felállt a lépcsőről, már majdnem a kutyánál járt, amikor visszafordult felém.
-Drága Harry.Mért nem mész fel inkább egy másikért?-nézett rám értetlenül, azokkal a csodálatos zöldes szemeivel.Homlokát összeráncolta, és fejét kissé jobbra döntötte.

*Loretta szemszöge*

-Nem!Nekem az kell!-nyávogott, mint valami ötéves, aki elől elvették az utolsó kedvenc csokiját a polcról, és addig egy lépést sem tesz, míg a neki kedvezőt meg nem kapja.
-Most ez komoly?-néztem rá, ismét hülye fejet fágva.
-Igen!Az a kedvencem! -folytatta.Hát jó.Nincs menekvés.Szerezzük meg az alsónacit!Visszafordultam a kutya felé, aki ott volt, de a gatya sehol.Na ez jó.Akkor még bújócskásat is játszunk...

Ártatlan arcára lehetetlen haragudni.Pedig most nyomós okom lenne rá.Már rég a csodálatos óceánban lennénk Harry-vel, ha nem jön közbe ez az alsónadrág-incidens.A kutya hirtelen mozdulattal megfordult, és a konyhapultot megkerülve a kanapéhoz szaladt, szájában az alsóneművel.
-Oké.Harry, csak óvatosan közelítsd meg hátulról, én jövök oldalról.-parancsot kiadva halk léptekkel mentünk a kutya felé.Igen, igen, igen, már csak két lépés és....és elszaladt!
-Ezt nem hiszem el!Keresztbe tesz nekünk egy kiskutya!-nyafogott ismét az én kitartó barátom.
- Nyugi, az emeletről nincs menekvése!-mondtam majd elindultam fel, nyomomban Harry-vel.Most a francia ágyunk közepén pihent,-Csukd be az ajtót!-szóltam Hazza-nak, aki engedelmesen és halkan rázárta az ajtót.-Te jobbtól, én balról!-mondtam, majd így is tettünk.Mikor az ágy két oldalához értünk, az ujjaival jelzett háromig, majd négyre rávetettük magunkat a kutyára.Szegény apró kis teremtést majdnem összenyomtuk, de meglett az alsónadrág, így végre Harry felöltözött, én megetetettem Hapci-t, aztán mentünk is a partra.
-Búvárkodhatnánk!-mondta, és fogalmam sincs honnan szedte, de tetszett az ötlet.
-Oké, de hogy?-ismét küldtem felé egy értetlen pillantást, de Ő csak elmosolyodott, és magához ölelt, féloldalról, így sétáltunk már egy ideje, amikor Harry kapott egy SMS-t.Mosolyogva olvasta végig, aminek örültem, és reméltem számomra is jó hír.
-Na?-kérdeztem, mikor végig olvasta és pötyögni kezdett valamit.
-Louis és Eleanor újra együtt.-mondta, és egy rövid, de annál édesebb és forróbb csókot lehelt ajkaimra.


*Niall szemszöge*

-Dena, idehoznád a telefonom.Olyan lusta vagyok!Az asztalon van.-kiabáltam a konyhában sertepertélő lánynak.A kis Abbie teljesen leszívta minden energiámat.Most pedig Greg-gel játszanak.
-Parancsolj!-adta a kezembe készülékem.
-Köszönöm.-mondtam, mire csak egy mosolyt ejtett felém.Már rutinosan nyomkodtam a telefonom, amikor az megcsörrent.Egy szót láttam a képernyőn, mégis mintha ezer lett volna: Demi.
-Igen?-szóltam bele, mikor végre felvettem.
-Szia Niall, Demi vagyok.-mondta kedvesen, és hangja a vesémig hatolt.
-Szia!-kiabáltam a készülékbe boldogan.Tényleg az voltam.Jó volt hallani a hangját.-Mi újság?-kérdeztem.
-Arra gondoltam találkozhatnánk valamikor.-mondta bájosan.
-Persze.De most itthon vagyok.De amint visszamentem Londonba, összefuthatunk.-mondtam, talán kicsit fellélegezve.
-Ami azt illeti, én is itt vagyok, Írországban.-hallottam a hangján,hogy mosolyog és ettől én is azt tettem.
-Ohh, az remek.Mikor lenne jó?-kérdeztem.
-Mondjuk ma este?-kérdezett kérdésemre.Amit más esetben nem szeretek, de Neki még ezt is elnézem.
-Rendben, ha elküldöd SMS-ben a szállodád címét, nyolcra ott vagyok.-ajánlottam.
-Akkor este!Szia!-kuncogott, s már ki is nyomta a telefont.Nem kellett sokat várnom, már kaptam is az SMS-t.

Sziasztok.Na ez egy valamivel rövidebb rész, de mivel tegnap si hoztam, ezért nem lett hosszú.Remélem tetszik.Sok puszii..:)

26.rész - Ő volt...

*Harry szemszöge*

-Önthetek még egy kis bort?-kérdeztem a velem szemben ülő, gyönyörűséges hölgyet, aki csak mosolyogva bólintott, majd kezembe adta poharát, amit én kellően megtöltöttem ismét, egy kis vörösborral.A holdfényben ültünk a tengerpart melletti, egyetlen erdőben.Csodás hely.Magam sem tudom miként találtam rá.De nem is a hely a csodás, mert lehetünk akárhol, ha nem olyan személlyel vagyunk, akivel jól érezzük magunkat.Én azt hiszem, sőt mi több, tudom és szinte biztos vagyok benne, hogy nálam szerencsésebb emberi lény, az egész Univerzumban nincs.Itt ülök, egy gyönyörű lánnyal, akit nem mellesleg szeretek.Hallom amint az óceán hullámai csapdossák a homokos tengerpartot, tőlünk alig ötven méterre.Az asztal közepén elhelyezkedő gyertya tökéletesen megvilágítja arca alakját, és gyönyörű zöldes árnyalatú, csillogó szemeit, tökéletes orrát, majd szememmel lejjebb haladva megpillanthatom ajkait.Azokat a csodálatos ajkakat, amik oly forró mézédes csókokat lehelnek ajkaimra.
-Hahhó!Föld hívja Harry-t!-eszméltem fel a selymes hangjára.
-Ohh.Bocsi, csak elkalandoztam.-mosolyogtam sejtelmesen, mire egy aprót rázott a fején.
-Styles, csak az a mocskos fantáziád ne lenne!-mondta, majd az eddig ölében pihenő kendőt, az asztal szélére csúsztatta.Követtem példáját, majd felálltam, és kezemet felé nyújtottam.Kis tenyerét belehelyezte enyémbe, ami szinte lyukat vésett bele, majd felállt, s én a matrachoz kísértem.Lefeküdtünk a párnák tömkelegébe, és hallgattuk a tücskök ciripelését, na meg a hullámok halk neszét.Fejét a mellkasomra helyezte, így én a hajával játszadoztam.

"Nézem a csillagokat, hátha még újra láthatlak"

Sajnos a romantikus perceink nem igazán tartottak sokáig, ugyanis megcsörrent a telefonom.Idegesen halásztam elő a nadrágom zsebéből, majd mikor megpillantottam a képernyőn szereplő nevet, egy sóhajtás kíséretében lenyomtam a zöld gombot.
-Csak gyorsan, Liam.-siettettem a vonal másik felén lévő srácot, miközben magamat szidtam, hogy mi a francért hoztam magammal telefont...
-Ez most fontos Harry!Louis-ról van szó.-mondta és komoly valamint kétségbeesett hangnemét hallva kicsit megrémültem, amit valószínű, hogy Lori is észre vett, mert felült és fürkészni kezdte arcomat.
-Mi történt vele?-szorítottam a telefont egyre jobban, és csak azért imádkoztam, hogy ne legyen vele semmi, amiért haza kellene repülni.Lehet, hogy ez kicsit önzőn hangzik, de nekem is kijár a jóból!
-Csúnyán összevesztek Eleanor-ral.Vagyis, hát veszekedésnek nem lehet mondani, de Lou azt mondta, hogy már túllépett Elenor-on...amit én cseppet sem hiszek el.Most szegény lány kivan borulva, és bármit megtenne, hogy újra kezdhessék.-csak úgy ömlöttek a szavak Liam-ből.Alig bírtam felfogni, de az lejött belőle, hogy semmilyen sérülést nem szerzett.Mármint külsőleg...
-Jó, de ehhez nekem mi közöm?-értetlenkedtem, mire a vonal túlsó felén egy erőteljes sóhaj volt a válasz.
-Beszélj vele!Nekünk sosem fog úgy megnyílni mint neked.Tudod, hogy minden problémáját veled ossza meg.-magyarázta, mire megkönnyebbültem, bár magam sem tudom mitől.
-Rendben.Majd holnap felhívom...
-NEM!Most hívd fel!Holnap reggelre, Eleanor lehet ígéretét szegi és eljön Doncaster-ből.-vágott szavamba erőteljesen, és tudtomra adott egy újabb infót, miszerint Eleanor Doncaster-ben tartózkodik.
-Jó!Máris hívom, anyu!-gúnyolódtam, majd kinyomtam a telefont, és mosolyogva néztem az értetlen,csillogó szemekre.
-Mi történt?-kérdezte, mert nem sokat hallhatott az egészből.
-Louis-nak gond van a szerelmi életével, és én fogom helyreállítani!-mondtam büszkén, és kihúztam mellé magam.
-Bolond vagy!-mosolygott, és apró csókot nyomott számra.
-Mondták már...-nevettem, majd nehezen felálltam a kényelmes, puha matracról.-Mindjárt jövök!-mondtam majd egy bocsánat kérő mosolyt követően, elengedtem kezét, és hátat fordítva neki, a víz felé kezdtem sétálni.Elkezdtem bepötyögni Lou számát, majd három csörrenés után kinyomta...


*Louis szemszöge*

Ép Harry hívott, amikor az ikrekkel bohóckodtunk a földön.A zöld gombot akartam megnyomni, de a telefon kicsúszott a kezemből, és így szerencsétlenül a pirosra csúszott az ujjam...időt kértem a lányoktól, majd lihegve a teraszra sétáltam és tárcsáztam a számot.Alig csörrent egyet, már megszólalt benne az ismerős hang.
-Rosszkor hívtalak?-érdeklődött.
-Én is örülök, hogy újra hallom a hangodat!-pimaszkodtam egy sort.-Ja, és nem, csak az ikrekkel játszottam, és rossz gombot nyomtam meg.-nevettem saját bénaságomon, és hallottam, hogy Hazza is elneveti magát.-Na, de gondolom nem azért hívtál, hogy halld a csodálatos, és kényeztető hangomat.Ki vele!-parancsoltam ellenkezést nem tűrően.
-Hát, jó!Hallottam, hogy mi volt Eleanor-ral.-mondta, és kicsit meglepett, bár éreztem, hogy erről lesz szó.
-Ezt hogy érted?-faggattam.
-Tudom, hogy elküldted, és ne kérdezd kitől!-mondta.
-Még jó hogy elküldtem!-förmedtem rá.
-Előttem nem kell megjátszanod az érzelmeidet, Louis!-mondta, és hangja egyre hangosabb lett.
-Nem játszok én semmit.Nálam már elvesztette a bizalmát, én nem úgy van, hogy bizalom nélkül, nincs kapcsolat?!-válaszoltam, fel nem tett kérdésére, most már én is hangosabban.
-De, úgy van...-halkult el hangja.-Akkor, most csak egy valamit kérek.-alkudozott.
-Mégpedig?-kérdeztem, talán kicsit túljátszva.
-Mond azt, hogy már semmit nem érzel Eleanor iránt.-itt egy kis hatásszünetet tartott, majd folytatta-Mond azt Tomlinson, hogy már nem szereted Eleanor-t!...

*Eleanor szemszöge* 

Az ágyon összegömbölyödve, vörös, kisírt, még szinte könnyes szemekkel töprengte, hogy jó-e mit most csinálok?Mért vagyok én még itt?Mért, szeretem még mindig?Kapok-e egyáltalán, valaha is választ ezekre a kérdésekre?!Annyira szerettem vele lenni.Minden egyes érintése, minden mozdulata, minden csókja, minden ölelése, mindig megbabonázott újra és újra.Amikor rám nézett, azokkal a gyönyörű kékeszöld szemeivel, amikben az öröm és a boldogság csillogtak, és mellé az a tökéletes mosoly...erre nincs szó.Nincs regény, mely elmondhatja, milyen érzés mellette lenni.Milyen érzés a karjaiban elaludni.Nincs az az ember, aki ezt az érzést betűvel le tudná írni...Emlékszem az első találkozásunkra.Biztos azt gondoljátok, hogy rajongó voltam, de nem.Sőt, azt sem tudtam, hogy kik ők.Ép egy csendes kis étteremben beszéltem meg egy találkát, egy rendes sráccal.De nem jött el.Ő és Liam, egy másik asztalnál, tőlem balra kettővel ebédelgettek.Úgy tűnt, hogy csak hétköznapi emberek.Vártam a megbeszél időre, a megbeszélt személyre...de nem jött.Unottan kavargattam az előttem elhelyezkedő kávét, amikor Louis(akkor még nem tudtam ki) leült velem szembe.
-Szia.Nem zavarlak?-érdeklődött mosolyogva.
-Nem, nem dehogy.-mondtam, még mindig meglepetten.
-Csak így egyedül?-méregette az arcomat, de én még csak felé sem néztem.Mindvégig a kávémmal szemeztem.
-Nem.Várok valakit.-mondtam, de azonnal meg is bántam.Szégyenkezve elvörösödött arccal feléllt, és elnézést kért:
-Ohh, nem tudtam.Sajnálom én...
-Ülj csak vissza.-fogtam meg a csuklóját, mikor elfordult volna.-Már majdnem egy órája késik, biztos nem fog jönni.-magyaráztam egy gyenge mosollyal, s ő gyengéden kicsúsztatta csuklóját tenyeremből, majd leült vissza, velem szembe.Csak ekkor néztem meg tökéletes igazított haját, amint a homlokát simítja, majd lejjebb haladva, csillogó kékeszöld szempárját, orrát, és tökéletes ajkait.
Ő már akkor is annyira tökéletes volt.Úgy kívülről.Mikor még nem tudtam, hogy mekkora érzelmek rejtődnek benne.Mennyi szeretetet tud adni.És hogy milyen híres...
-Louis vagyok.Louis Tomlinson.-nyújtotta felém kezét.
-Eleanor Calder.-fogtam meg kezét, s gyengéden megráztam.Érintése, már abban a pillanatban is a vesémig hatolt.Akár egy áramütés ami lebénít és mozdulni is alig tudsz, na én így voltam.Az aszal fölött a levegőbe, fogtuk egymás kezét, és elvesztünk egymás tekintetében, majd hirtelen észbe kaptam, és újra visszaszálltam a földre.

Itt kezdődött minden.Azon az estén, megtudtam, hogy itt nőtt fel.Itt Doncaster-ben.Nem volt valami híres gyerek a suliban, de voltam barátai és sokan ismerték.Sosem volt nagyképű és nem vagánykodott.Tudtam milyen osztozni, adni és kapni, hiszen akkoriban már volt két húga, majd rögvest négy.Aztán megtudtam, még aznap este, hogy minden vágya az volt hogy énekes lehessen.Persze nem képzelte az életét egy bandába.Egyedüli karrierről álmodozott.Díjakról és mi egyéb másról.De nem bánta meg, hogy négy, ilyen srác közé került.Mind az öten külön egyéniségek.Mindenkinek más-más az ízlése, és mást szeret máshogyan.Szinte teljesen különböznek, de ettől tökéletesek együtt.Miután megtudtam, hogy nem is olyan hétköznapi srác, kicsit sem változtatott semmin.Talán még jobban felkeltette az érdeklődésem.És nem, nem azért, mert amint megtudtam, hogy híres, máris csak csettintenie kellett volna, és már meztelenül fekszem az ágyában.NEM!Egyáltalán nem.Kíváncsi voltam, milyen az az élet.Amibe már úgy-ahogy én is belekóstolhattam.Most már engem is fel-fel ismernek az utcán.De nem zavar.Kedvesen a rajongók, bár nem mondom, hogy nem kaptam még fenyegető és gyűlölködő leveleket...Visszatérve Hozzá.Nem tudom, hogyan érdemeltem meg, hogy akkor, ép az én asztalomhoz ült oda.Hogy a szerencse annyira mellettem állt, hogy Őt nekem adta, ha csak egy kis időre is.Megtudhattam milyen az igazi Louis Tomlinson.A kamerák mögötti srác.Akiben még benne van a gyerek lélek, és bármikor vízipisztolyt fogna a kezébe, egy jó kis szórakozás érdekében.Aki mai napig leül a húgaival játszani.Ha kell babázik velük,társasozik, énekel nekik.Mindent megtesz a szeretteiért, és harcul értük, ha kell a végsőkig...
Gondolkodásomat a telefonom rezgése zavarta meg.Egy SMS-t kaptam Danielle-től.

"Gyere ki a parkba! D."

Van egy park, a szállodával szembe.Csendes kis park.De ez a szálloda, is inkább egy társasházhoz hasonlítható.De állj!Mit keres itt, Doncaster-ben Danielle?Csak nem ide jöttek, Liam-mel?Mert, ha most csak e miatt ide jöttek, az ő szabadidejükben, amikor a családjukkal lehetnének...én az összes szál hajamat kitépem!Beléptem a fürdő ajtaján, és meghökkentő látvány fogadott.Kipirosodott arcomon a könnyeim csillogtak, szemem vörösen és duzzadtan, elkenődött szemfestékkel díszelgett.Langyos vízzel megmosakodtam, majd egy kis sminket tettem magamra, hogy ne nézzek ki annyira szedett-vetetten.Hajamat kifésültem, majd ruházatommal nem törődve felkaptam kabátom, aminek zsebbe csúsztattam a telefonom, majd a táskámmal a vállamon, kisétáltam a szobából.Elhagyva a recepciós nénikét, köszöntem, és már a szállodát is elhagytam.Átsétáltam a zebrán, az út másik felébe, majd körbenéztem a parkba.Csípős hűvös szél fújt, így kezeimet zsebembe mélyesztettem.Körülnéztem és csak egyetlen padon ült valaki, nekem háttal.Ez az, ez lesz Danielle.Kapucnival a fejét, összehúzódva ült a padon.Közeledve felé, kezdtem elbizonytalanodni, hogy az ő.Mögé léptem és megérintettem a vállát, felállt és szembe fordult velem.De nem..nem ő volt.Nem Danielle volt.Kidülledt szemekkel mértem végig tetőtől talpig az illetőt.Álmodni sem mertem volna, hogy viszont láthatom.Ő volt...

25.rész - "...ha törik, ha szakad..."

*Liam szemszöge*

Alig vártam, hogy kiszálljunk a kocsiból.Azért hat és fél óra kocsikázás, nem semmi.Igaz, hogy megálltunk ebédelni, de az mikor volt már.Egy gyönyörű vajszínű ház előtt állított meg Danielle.Találkoztam már a szüleivel, meg néhány másik családtagjával is, de itt, náluk, a házukban még nem volt szerencsém találkozni velük.Kiszálltunk a járműből, és egy nyújtózkodást követően kivettük a csomagokat, majd az ajtó felé vettük az irányt.
-Halihóó!Megjöttünk!-kiabált barátnőm, és lecuccolt az előszobában.
-Kicsim!-borult a nyakába anyukája, bár nem tudom honnan kerül ilyen gyorsan elő...
-Liam, jó újra látni.-ölelt meg kedvesen, és még két puszit is kaptam.
-Én is örülök a viszontlátásnak.-bólintottam kedvesen.
-Apa merre van?-kérdezte kíváncsian Danielle, és egy másik helység, a nappali felé ment.
-Estig dolgozik.-húzta el a  száját.


*Zayn szemszöge*

-A következő megálló, Bradford.-hallottam a hangosbemondóban, egy férfi hangot, miszerint nekem itt kell leszállnom.Fogtam a csomagjaimat és elhagytam a kabint, végre.Mivel volt egy kislány, úgy 10 éves lehetett, aki nagy One direction rajongó.És még a pólóján és mi voltunk.Nem tudom, hogy mindig csak ilyeneket hord, vagy ez puszta szerencse.A lényeg, hogy az egész utat végig beszélte.Kis milliárd képet készített, rólam és magáról.És az összes szabad bőrfelületét aláírtam, azon kívül a az  Up all night albumot, és egy posztert.Ezekről megtudtam, hogy mindig nála vannak.Csodás.De vissza a lényegre.Kimentem a kabinból, és éreztem, hogy a vonat lassul, így egyre gyorsabban szedtem a lában, hogy elérjem a kijáratot.Sikerült.Leléptem a vagonról, magammal cipelve utazótáskáimat.A vonatok között cikáztam, míg nem megláttam a bejáratot a hatalmas vonatállomás épületébe.cikáztam a rengeteg ember között, akik egyre és egyre sokasodott.Végül a távolban megpillantottam egy ismerős arcot, anyát.Egyre szaporábban kezdtem szedi a lábaimat, hogy minél hamarabb anya karjaiban lehessek.


*Loretta szemszöge*

-Nos, mit csináljunk délután?-kérdezte kaján vigyorogva, Harry.
-Nem is tudom...aludhatnánk.-mondtam, és próbáltam komoly lenni.
-Jesszusom.Te kezdesz rosszabb lenni mit én.-csattant fel a mellettem heverésző, srác.
-Na, azt aztán nehezen...-mondtam és még mindig mosolyogva egy puszit nyomtam édes ajkaira.
-Elviszlek vacsorázni.-mondta levegő után kapkodva.
-Rendben.-bólogattam, és az ölemben heverésző csöppségre néztem.-És vele mi lesz?-ráncoltam össze szemöldököm.
-Hogy-hogy mi lesz?-kérdezett, kérdésemre.
-Őt ugye nem visszük magunkkal?-tetem fel az újabb kérdést.
-Mért, kinek árthatna?-na ezt már nem hiszem el, egy újabb kérdés...
-Igazad van, de akkor sem tartom jó ötletnek.-ráztam a fejem, miközben a kutyust simogattam.
-Nyugi.Csak vicceltem.Itt marad.-tárta szét teste mellett lévő kezeit, hogy hitelesebb legyen.
-Biztos?-néztem mélyen smaragd szemeibe, amik ismét megbabonáztak.
-Biztos!-mondta hatalmas nyugodtsággal.Ép azt nézte Harry a laptopján, hogy melyik  étterembe mennyünk, amikor megcsörrent a telefonom.Kikerekedett szemekkel néztem a kijelzőt, majd tétovázva az ujjamat a zöld gombra helyeztem, és félénken lenyomtam azt.
-Igen?-szóltam bele elcsukló hangon, így köhintettem egyet mire Hazza értetlenül nézett fel rám, laptopjából.
-Öhh...Szia Lori.Én...-dadogott a vonal túlsó oldalán, egy nagyon ismerős, rég hallatott hang.-Kérlek, fogadd el őszinte részvétem.-mondta ki végül, amitől letaglóztam.
-Kösz...Köszönöm.-mondtam, majd vártam, mert éreztem, hogy ennek a beszélgetésnek még közel sincs vége.
-Ne haragudj, hogy csak most hívlak, meg minden.De én nem, én nem tudtam az egészről.Tegnap este hívtam fel Nick.et, és ő mondta.Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a temetésen.-bocsánat kérés, bocsánat kérés hátán.Mégis mit vár?mit kéne most mondanom?Csak úgy lelépett.Illetve én léptem, de akkor sem hívott.Csak miután Harry-vel hazamentünk, ezt a hírt kaptam...
-Semmi gond.Tudom, hogy elfoglalt vagy mostanság.-mondtam, és Harry szaggatott mozdulatait figyeltem, aminek során közelebb jött mellém, és hallgatózni kezdett.
-Igen.-hallottam a bűnbánó hangot a készülékből kiszűrődni.-És milyen Hawaii?-folytatta kissé merészebben.
-Gyönyörű szép.-mondtam és egy könnycsepp merészkedett ki szememből, amit Harry puha érintésével letörölt arcomról és meggyötörten nézett rám.-És, te hol vagy most?-kérdeztem miután erőt vettem magamon.
-Chicago-ban.-vágta rá könnyedén.-Főszerepet kaptam egy filmben, amit itt rendeznek.-tetet gyorsan hozzá.
-Gratulálok.-mondtam és próbáltam kis boldogságot invitálni hangomban, amire a mellettem ül halványan elmosolyodott.
-Úgy halottam, hogy nem egyedül vagy OTT.-hangsúlyozta az utolsó szót, amin akaratlanul is felnevettem.Amikor kisebbek voltunk, úgy terveztük, hogy ha nagy táncosok(akkor még ő is az akart lenni) leszünk, mindenképp el kell jutnunk ide.Látni akartuk közösen a csodás Óceánt.-Hahóó.Hallasz?-kérdezte ijedten.
-Igen.És, igen, nem egyedül jöttem.-vontam a tekintetem Harry-re egyik kezét átfonta derekamon, míg másik a hasamnál, majd a találkozási pontnál összekulcsolta ujjait.-Bizonyára tudod ki, Ő.De ha azt szeretnéd tudni, nagyon boldogok vagyunk, és Szeretjük egymást.-tértem a lényegre, ami már annyira izgatta a vonal másik végén lévő lányt.
-Örülök, hogy végre boldog vagy.Nekem most mennem kell.Vigyázz magadra.Jó volt újra beszélni.Szia.-meg sem várta válaszom már le is tette.Kissé elnyílt ajkakkal fordultam Harry felé, aki kezével összecsukta állkapcsomat, hogy azért nehogy belerepüljön valami.Nyeltem egy hatalmasat és miután feldolgoztam, hogy az "ezer éve" nem látott barátnőm felhívott, felálltam a kanapéról és egy "Megyek készülődni" után, magára hagytam barátomat.
Már egy ideje kutakodtam a bőröndben, mikor ráakadtam a megfelelő ruházatra.Pár kiegészítő kíséretében a fürdőszobába mentem.Felvettem a ruhát, majd gyenge sminkelést követően kifésültem a hajam, és belebújtam a fekete ruhámba.Amihez egy hozzá színben passzoló egyszerű topánkát vettem fel.

Elégedett voltam a végeredménnyel, így gondoltam lemegyek és megnézem Harry-t.Lassan lépkedtem lefelé a csigalépcsőn, nehogy lessek.Mikor végre a nappaliba értem, megpillantottam az elegánsan, mégis kényelmesen öltözött Harry-t

 Aki úgy nézett rám, mintha ufót látna, ezért kicsit megrémisztett, de miután ajkai eltátogtam egy "Gyönyörű vagy"-ot tenyerét felém nyújtotta, amibe én belehelyeztem az ő kezéhez képest aprónak tűnő kézfejem, s miután összekulcsolta ujjainkat, magára hagytuk Hapcit, aki ismét békésen szunyókált.Nem is kérdeztem , hogy hová megyünk, mert tudom, hogy úgysem fogja elárulni, így inkább csak hallgattam a dúdolását mindössze 10 percig.Leparkol egy kietlen,puszta vidéknek tűnő helyen.Értetlenül néztem rá, de ő csak megvonta a vállát és kiszállt a járműből, majd ajtót nyitva nekem engem is kisegített.
-Ide jöttünk?-kérdeztem a semmit nézve.
-Csak várd ki a végét és kövess!-meg sem várta, hogy bármit mondjak, megragadta kezemet, és szép lassú sétának indultunk a naplementében.Már 5 perce csak sétáltunk, amikor egy "erdőhöz" értünk.Mondjuk inkább úgy hogy fás rész.Még mindig csak mentünk és mentünk, kezdtem azt hinni, hogy eltévedtünk amikor megpillantottam  egy fehér matracot, egy kis medencét, és egy megterített vacsora asztalt, egy kis fa terasz szerűségen.Azt hiszem az állam a "padlói" koppant.

-Remélem tetszik.-mondta félénken Harry.
-Tetszik?Ez elképesztő.-mondtam, majd felé fordultam és érzékien megcsókoltam, amiből vad csókolózás lett.Miután elváltak egymástól ajkaink, csak a madarakat, és a levegővételünket hallottam.


*Danielle szemszöge*

Már egy ideje beszélgetünk, és felhőtlenül szórakozunk.Annyira jó volt végre látni a szüleimet.Idő közben apa is hazaért, mert sikerült hamarabb eljönnie, aminek én csak örülni tudok.Ép arról beszéltünk, hogy s mint megy a karrierük a srácoknak, amikor megcsörrent a mobilom.
-Szia Eleanor.-köszöntem, mire nem várt választ kaptam.
-Én ezt nem bírom!...-hallottam az elcsukló, zokogó hangját.
-Istenem!Mi történt?-kérdeztem aggódva, és felpattanva Liam öléből, a teraszra igyekeztem, Liam-mel a nyomomban.
-Louis.Elküldött.Meg sem hallgatott.Szerinted már tényleg nem szeret?-kérdezte aggódva, és hangján hallottam , hogy egyre jobban zokog.
-Ígérem neked, hogy kiderítem!-mondtam nyugtatóan, ám Liam arca cseppet sem volt az.
-De mégis hogy?-értetlenkedett.-Felesleges az egész...-nyelt egy nagyot, és folytatta.-Azt mondta, ő már lezárta a témát.-hallottam, hogy hangja ismét elcsuklik, majd újabb záporesőt indítanak könnyei.
-Eleanor!Nyugodj meg!Hidd el minden rendbe fog jönni!-próbáltam ismét egy kis lelket önteni belé, ami talán sikerült is, mert abbahagyta a szipogást.-Hol vagy most?-kérdeztem.
-Itt.Doncaster-ben.-mondta, és a város nevénél, kicsit ismét lehangolódott hangja.
-Rendben.Vegyél ki egy hotelszobát, és maradj is ott!-mondtam.
-De minek?Minek maradjak itt?-értetlenkedett.
-Mert Louis végig fogja hallgatni a mondani valódat, ha törik, ha szakad!Addig is vigyázz magadra, és próbálj lenyugodni!Szia.-és ezzel meg sem várva válaszát, és kikerülve ellenkezését, kinyomtam a telefont, és a gondolkodó arcú Liam felé néztem.
-Egy módon deríthetjük ki érez-e még bármit is Lou Eleanor iránt.-szólalt meg hosszas csend után, majd egyszerre mondtuk ki:
-HARRY!-döbbenten néztünk egymásra, hogy még most is egy rugón jár az agyunk.Mind ketten tisztában voltunk azzal, hogy Louis leginkább Harry-nek tud megnyílni.

Na íme a 25 rész.Mivel most pár napig nem leszek gép közelben így itt egy újabb rész.Írjatok hozzászólásokat, és majd jön a következő.Remélem, annyira nem lett unalmas.Puszillak benneteket!.x :)

24.rész - Viszlát!

*Loretta szemszöge*

-Harry, ne.Ne mit csinálsz?Te komolyan nyalogatsz?-morogtam fáradtan, ugyanis valaki éppen felkeltett gyönyörű álmomból.A szememet még nem nyitottam ki, viszont éreztem magamon valakit, és azt is, hogy a kezem már csupa nyál...NYÁL?A gondolattól azonnal kipattantak a szemeim, és a nedves kezemet  az ágyneműbe töröltem, majd megnéztem mi is okozta ezt.
-Jesszusom!-kiáltozzam.-Ez, meg...?-néztem értetlenül az ágy mellett röhögő Harry-re.Aki fulladozva kért egy pillanatot, hogy meg bírjon szólalni.
-Hát.Nem hittem, hogy ennyire nehezedre esik felismerni, de ez drágám, egy kiskutya.-mosolygott rám tündérien.
-Igen, az nekem is lesett, de mit keres ez itt?-néztem felváltva az ágyon lihegő kutyára és Harry-re.
-Ez a tiéd!-vetette le magát hassal az ágyra, majd közelebb kúszott (!) és egy rövid csókot adott ajkaimra.
-Az enyém?De mért?-kérdeztem érdeklődve, mikor elváltak ajkaink.
-Csak.Annyira aranyos.És teljesen olyan mint valami kis plüssállatka.-simogatta a már szundikáló csöppség fejét.

-Még mindig nem értem...de legyen.-vontam vállat és én is közelebb merészkedtem a kis aprósághoz.
-Mi legyen a neve?-pásztázta csillogó szemeivel az enyémeket,
-Döntsd el te!-közelebb hajoltam arcához és egy puszit nyomtam rá.-Addig felöltözök.-kimásztam az irtó kényelmes és puha ágyból, majd egy rövid sorttal és pólóval megcéloztam a fürdőszobát.Felöltöztem, kifésültem a hajamat, a sminket hanyagoltam, majd fogat és arcot mosva felfrissülten mentem ki a kis "családomhoz".
-Na, megvan?-kérdeztem.
-Neeeem.Egyszerűen egy nevet sem tudok...-húzta el az első szót, majd nyafogva mondta tovább.Mint valami 3 éves...minden esetre aranyos volt.
-Hát, akkor majd vissza térünk rá később!-mondtam, mire megragadta a derekam és szorosan magához húzott.Az "ágyában" alvó kis szőrgombócra tévedt a tekintete, majd követtem én is, de a kutyus békésen aludt.Fejét visszafordította felém, és lassan közeledett számhoz.Éreztem leheletét az arcomon.Ajkai már súrolták az enyémet, és egy szempillantás alatt bekebelezték enyémeket.Egy percig sem ellenkeztem édes csókjaitól.Egyre erősebben kezdett szorítani.Bal kezével a derekamnál fogott, míg jobb keze a pólóm alá tévedt.Egy lendülettel megemelt és finoman az ágyra tett.Kicsit elhajolt, hogy oxigénhez jussunk, majd lekapta magáról a pólóját, és folytatta csókunkat, immár sokkal vadabban.Már a pólómtól akart megszabadítani, amikor az eddig békésen alvó kiskutya hapcizott egyet, Harry pedig ijedtében a földre esett.Nem bírtam ki nevetés nélkül és ezt hamar be is bizonyítottam; hasamat fogtam a nevetéstől, és levegőért kapkodtam, míg az észhez térő Harry felpattant a földről és csípőre tett kézzel vetett egy pillantást a kutyára aki folytatta álmát, majd rám szegezte tekintetét és mosolyra biggyesztette száját.
-Mennyünk le, reggelizni!-szóltam majd elindultam az említett helységbe nyomomban Vele.
-Hapci!-tette fel mutató ujját, miután becsapta a hűtőajtót.
-Mi hapci?-vontam fel a szemöldököm érdeklődve.
-Hapci lesz a neve!-vigyorgott sejtelmesen.


*Niall szemszöge*

Alig vártam, hogy végre leszálljon a repülő.Máskor végigalszom az egész utat, de most ez valahogy nem igazán sikerült.Túl izgatott voltam.Az eddig kedves női hang aki egy fél órája jelezte, hogy hamarosan földet ér a járatunk, most nem volt kedves, mivel tudtunkra adta, hogy 20 perces eltolódással fogunk leszállni.Szuper...
Végül nehézkesen eltelt az a másnak kis nekem rengeteg idő, és már azon kaptam magam, hogy anya karjaiban vagyok.
-Annyira jó Titeket újra látni.-vigyorogtam szüleimre.
-Téged is jó, fiam.-szorongatott apa.
-Greg?-kérdeztem anyáéktól, már az autóban ülve.
-Sajnos, ő csak holnap jön haza.-mosolygott erőltetetten.
-És Dena-ék?-hajoltam előre.
-Otthon várnak!-válaszolt apám, és befordult az utcánkban.Csomagjaimmal nem törődve téptem fel a bejárati ajtót.
-Hahóóóó!-kiáltottam, majd két erős szorítást éreztem hátulról.-Abbie, Dena!!-kiáltottam mikor szembefordultam az ölelések tulajdonosaival.Lehajoltam a kis Abbie-hez, mert hát még csak három éves és sokat mondok ha azt mondom a combomig felér.
-Na, mizujs van szöszi?-mosolygott az arcomba Dena, és még egyszer megöleltem.Már nagyon rég láttam őket, mert Chicago-ban élnek, és ritkán vannak itt.




*Louis szemszöge*

-Ő meg mit keres itt?-szegeztem a kérdést szüleim felé, és a jelen pillanatban nem kívánt személy felé biccentettem.
-Beszélni szeretnék veled!-állt fel az említett.
-Igen.Csak szeretnél.De nem fogsz!-mondtam majd amilyen gyorsan csak tudtam kimentem a hátsó kertbe, ami lássuk be elég nagy.Leültem a kedvenc helyemre.Itt tudtam igazából gondolkodni.A garázs melletti két öreg diófát egy függőágy kötötte össze.Nem.Nem a függőágyba ültem, hanem a fa tövébe.Idegesség és nyugalom töltött el egyszerre.Ideges voltam, amiért azt hiszi, hogy csaj úgy betoppan és bocsánatot kér, aztán el van felejtve minden.Valamint nyugodt, mert már rég voltam idehaza, rég ültem e fa tövében és rég érezhettem újra itt magam.Itt Doncaster-ben.Még a gondolattól is libabőrös leszek.Mesés.Visszagondolni egész gyerekkoromra.Elméletemből Phoebe szakított ki.
 -Lou.-szalad hozzám mikor észrevett, majd az ölembe ült és fejét a mellkasomba fúrta, míg én átöleltem kicsi hátát.
-Mi a gond?-néztem rá.
-Mért nem akarsz beszélni Eleanor-ral?-nézett rám azokkal a gyönyörű, hatalmas, csillogó kék szemeivel.
-Ezt te még nem érted, csöppség!-kócoltam össze haját.
-Nem baj!Mond el!-erősködött, mire beadtam a derekam.
-Tudod, Eleanor olyat tett, ami nekem nagyon fájt.-apró kis kezét a szívemre csúsztatta.-Igen, ott.-mosolyogtam rá, majd folytattam.-És ezt a hibáját én nem tudom neki megbocsájtani.-figyelmesen hallgatta amit mondok.
-De, Lou!Szereted még?-tette fel a váratlan kérdést.A maga korához, elég okos.
-Igen.Szeretem.-bólogattam.
-Akkor menny és mond el neki!-ráncigált fel a földről.
-Nem!Nem mondhatom!-guggoltam le húgomhoz.
-Mért nem?-nézett rám ismét, és szemöldökét felvonta.Még magam sem tudtam mért nem.De egyszerűn úgy éreztem, hogy ezt neki nem kell tudnia.Szeretem...mér hogy ne szeretném.De amint eszembe jut, az amit tett az adrenalin az egekbe száll, és a szívem összeszorul.
-Khhmm...-hallottam az ismerős hangot...köhintést.Megforgattam a szemem és felálltam.
-Mit nem értesz azon, hogy nem akarok veled beszélni?!Nincs miről!Én már lezártam a témát, Eleanor!-a szavak csak úgy folytak belőlem.Szívem szerint csak oda vágtam volna hogy "Még mindig itt vagy?" de az eszem ezt megakadályozta, és kisit finomított rajta.Phoebe megrántotta a pólómat, s én lehajoltam hozzá.
-Mond el neki!-suttogta a fülembe, majd elszaladt.
-Rendben.Világos.Reméltem, hogy meghallgatsz.De értettem.Viszlát Louis!-mondta könnyedén a szavakat pedig tudta, hogy ezeknek súlya van.Egy szó...egyetlen egy dermesztette meg bennem a vért."Viszlát"...