29.rész - Lennél?

*Niall szemszöge*

-Itt lennénk!-szóltam előre a sofőrnek aki óvatosan lefékezett,majd kiszállt és kedvesen segített nekünk kipakolni.-Tessék!-adtam kezébe a pénzt,majd egy mosolyt és intést követően a házba cuccoltunk Dena-val.
-Otthonos.-mondta amint az előszobánál beljebb merészkedett.
-Az!-értettem vele egyet.-Gyere megmutatom az ideiglenes szobádat.-kacsintottam majd megragadtam csuklóját és magammal húztam.-Ha mér itt járunk akkor,ez a fürdő.-nyitottam be a lépcső melletti "szobába".-Az én szobám.A Liam-é és úgy tudom,hogy jön,szóval Danielle is itt alszik.Ez Zayn-é.-innen gyorsan tovább is szedtem a lábam,majd a folyosó legvégén elhelyezkedő fehér ajtó kilincsét lenyomva beléptünk most már az ő szobájába.-Na?Hogy tetszik?-faggattam.
-Eszméletlen!Köszönöm!-fordult felém,majd a nyakamba ugrott és egy puszit nyomott az arcomra.
-Akkor hozzuk fel a bőröndöket és pakoljunk ki!-mondtam, s elindultunk le az emeletről.
-Liam!Danielle!-kiáltottam,mikor megláttam kedves barátaimat az ajtóban.
-Az istenit Niall!A frászt hoztad rám!-szólalt meg Liam.Kicsit feszültnek látszott.
-Bocs.De úgy hiányoztatok!-öleltem meg őket egyszerre,s ők viszonozták.Miután elengedtük egymást,eszembe jutott Dena.Ők még nem is ismerik egymást.
-Ja,tényleg!-eszméltem fel hangosan.-Ő itt az unoka húgom,Dena.Dena, Liam és a barátnője,Danielle.-mutattam be mindenkit mindenkinek,hogy érthető legyen.
-Helló emberek!-jött be az ajtón Zayn,és tekintetét a bőröndjeinek szegezte,s azokat küszködve hozta be az ajtón.-Jó újra...-felemelte a fejét,majd amint végig futott a társaságon tekintete Dena-n állapodott.-...itthon.-fejezte be majd egy hatalmasat nyelt.Mindenki megölelgette Zayn-t,kivétel unokahúgocskám.Igen.Feszes volt a légkör...azt hiszem mondanom sem kell mennyire.
-É akkor felmegyek, és ... és kipakolok!-hadarta gyorsan Dena,majd felkapta volna a bőröndjeit,de azok erősebbek voltak nála,így visszarántották aprócska testét.Bizony,még nálam is kisebb,szóval most már leállhatnak a cikizéssel a fiúk!
-Hagyd!Segítek.-udvariaskodott Zany,majd megemelte a két táskát,és az emeletre ment vele.Esküszöm úgy fogta őket,mint két pihe puha párnát,amik kincset érnek...


*Zayn szemszöge*

Éreztetek már valaha is hiányt?Ha igen,akkor talán most átélhetitek a helyzetem.Nem tudtam,fogalmam sem volt,hogy mi hiányzik.De tudtam,hogy van valami.És azt hiszem meg van,mi az a valami.A gyönyörűséges,és most már szinte felnőtt nő, Dena.Még a neve is káprázatos.Csak így,hogy Rá gondolok.
-Köszi,hogy segítettél.-mondta,majd kis hezitálás után,be akarta csukni az ajtót,de én lábammal megtámasztottam,így fuccsba szállt a terve.Érdeklődve fürkészte arcomat,míg én mondandómon gondolkoztam.
-Rég beszéltünk.-böktem ki az elsőt ami eszembe jutott.
-Valóban.-helyeselt.
-És most lenne kedved, beszélni?-tértem a lényegre.
-Lenne?-ezt most kérdezte?...
-Mondjuk körbe vezethetnélek a városban.-mondtam és fejemmel biccentettem a központ irányába.
-Rendben.Egy fél óra múlva.-mondta, és most már teljes magabiztossággal csapta be orrom  előtt az ajtót.Ajkaimat hatalmas mosolyra húztam, és így álltam még egy ideig az ajtóban,míg nem Liam megzavart.
-Az angyalodat látod?-kérdezte irritáló hangon,mire én arrébb ugrottam és a még mindig levakarhatatlan mosolyommal arcomon kikerültem és a szobámba mentem.Ideje készülődni!


*Loretta szemszöge*

-Tessék!-adott kezembe Harry egy hatalmas adag fagyit.
-És ezt én mind meg fogom enni?-néztem érdekesen a fehér színű fagylaltomat.
-De még mennyire.Ha meg mégsem, akkor itt vagyok én.-húzta ki magát büszkén.Elmosolyogtam szerepjátékán,majd hezitálva,de végül belenyaltam a fagyimba.
-Na,ízlik?-nézett rám édes arccal.Szó szerint édes arccal,ugyanis az orrától az álláig csupa csoki fagyi volt.Nem bírtam visszatartani nevetésem,így hasamat fogva lerogytam az út közepén,és levegő mentes nevetésbe kezdtem.-Most meg min nevetsz?-kérdezte szemöldökét felhúzva.
-Látnád magad!-mondtam egy másodperces szünet közben.majd ismét neki kezdtem érdekes "műveletemnek".Harry az út szélén parkoló kocsihoz sétált,majd belenézett annak visszapillantó tükrébe, és egyszerre véltem felfedezni arcán meglepettséget és ördögi vigyort.(hmm..milyen költői vagyok.xD)
Én még mindig a földön guggoltam, amikor mellém lépett, majd kezét felém nyújtva felsegített.Mosolyogva néztem ahogy mélyen szemembe nézve vicsorít,majd hirtelen közel lépett hozzám,és arcát, enyémnek nyomta.Csóknak nem nevezném cselekedetét...Ennek köszönhetően én is maszatos lettem.-Őrült vagy!-mondtam majd összekulcsolva kezeinket,úgy ahogy voltunk a fagyijainkkal együtt mentünk tovább.Elég hülyének nézhettek minket, de "úgysem-ismer-senki-szóval-leszarom" alapon büszkén mentem tovább.Egy szökőkútnál megmosakodtunk kicsit, majd így ballagtunk a kocsihoz.
-Várj meg itt!-mondta, Hazza, és már egy szempillantás alatt el is tűnt,egy hatalmas áruházba besietve.Már egy ideje álltam az épület árnyékában,amikor valamit a háta mögött tartva jött felém.
-Az mi?-kíváncsiskodtam,és keze felé böktem.
-Aki kíváncsi,hamar megöregszik!-nevetett, majd gondolom és farzsebébe csúsztatva azt,kézen ragadott és futásnak eredt.
-Ne már!Most hová futunk?-kérdeztem,de hátra sem nézve szaladt tovább.Már-már az ájulás szélén voltam, amikor megállt a parkolóba az autónk mellett, majd annak támaszkodva kapkodott a levegőért.-Most minek szaladtunk közel 35°C-ban?-néztem rá értetlenül.
-Fölösleges energiám volt.-vigyorgott,mire én hitetlenül meresztettem rá a szemeimet.-Pattanj be!-mondta két oktávval magasabban és kinyitva nekem az anyósülés ajtaját,betessékelt.Átszaladt az autó másik oldalára és beült mellém.

*30 perc múlva*

-Úgy maradnák még...de hát vár a kötelesség...-sóhajtozott Harry.A parton sétálgattunk.A lemenő nap sugarai gyönyörűen világították meg a fodrozódó óceán hullámait.Egyetértően bólintottam,majd fejemet vállára hajtva mentünk tovább.Miután elég messze kerültünk az apartmanunktól,felmásztunk egy sziklára,aminek köszönhetően magasabbról nézhettük a naplementét.Egymással szembe fordulva,közelebb hajolt,és kezét derekamra csúsztatva,még közelebb húzott magához.Hosszú,édes csókot lehelt ajkaimra.Kicsit eltolt magától,és tapogatni kezdte nadrágját.Miután gondolom megtalálta amit keresett, mosolyogva letérdelt elém.Előhúzott háta mögül egy kis fehér dobozt.Felnyitotta tetejét,és felém fordította.
-Loretta Morgan.Lennél a feleségem?

"Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."