12.rész -A nagy hír és Európa
-Loretta, drágám ébren vagy?-keltegetett Hazza.
-Most már igen!Hány óra van?-kérdeztem, kicsit rekedt hangon.
-Fél 10.-válaszolt, miközben a karóráját vizsgálgatta.
-És te hogy-hogy már fent vagy?
-Úgy, hogy a fiúk már itt vannak és nemsokára Lisbeth is itt lesz, tudod az új menedzserünk.
-Igen, tudom.Akkor készülődök, és egyébként mit akar?
-Azt mondta, hogy nagy bejelenteni valója van, de személyesen szeretné.
Mire elkészültem a fiúk már lent vártak engem és Lisbeth-et.
*Csengetnek*
-Nyitom!-pattant fel Zayn, és mire észbe kaptam már egy gyönyörű és csinos harmincas nővel jött be közénk, a nappaliba.
-Sziasztok!-köszönt nekünk, mire mi is üdvözöltük és mindannyian megöleltük.
-Lisbeth ő a barátnőm, Loretta.-a 'barátnőm' szót kicsit félénken mondta, de miután rá mosolyogtam bátran folytatta mondatát.
Kezet fogtam az imént említett személlyel,majd mindenki helyet foglalt és a menedzser mondandójába kezdett.
-Szóval, amiért itt vagyok az az, hogy újabb turnét szerveztem.Remélem örültök.-tudatta a fiúkkal Lisbeth.
-Juhééé!-mondták kórusban, nem túl lelkesen.
-Pontosan hová is megyünk?-kérdezett rá Liam.
-Európába!-jelentette ki büszkén a menedzser.
-Euuurópaaa?!Juhéééé.-ujjongtak, most már nagyon-nagyon lelkesen.
Miután
közölte velünk a hírt, majd az hogy szombat reggel indul a gépünk fél
8-kor, elköszönt és elment.Ezután mindenki szétszéledt.Niall a konyhába
igyekezett, gondolom enni.Liam felhívta a kedvesét, hogy közölje vele is
a jó-valamint rossz hírt, mivel el kell mennie elég hosszú időre.Louis a
szobájába szaladt, gondolom ő is közli az anyukájával,
hogy turnéra mennek.Zayn a laptopot bújja, én a kanapén ülök, Harry
pedig mellettem fekszik, míg fejét lábamra helyezte és én így jól
elszórakozom göndör tincseivel.
-Hiányozni fogsz!-törtem meg a csendet.
-Mért hová mész?-ült fel Harry és aggodalmas arckifejezésével rám pillantott.
-Én sehová.Te mész turnézni.-néztem mélyen a szemeibe.
-Te is jössz!Nehogy azt hidd, hogy itt hagylak!-mosolygott rám és apró csókot lehelt a szám sarkába.
-De én nem mehetek.Ez a ti turnétok.Érezd jól magad!
-Ne hagylak itt!Ki tudja meddig nem láthatlak.-vetette rám kiskutyus szemeit.
-Liam sem viszi Daniellet.
-De az más!
-Mégis miben más?
-Loretta!-emelte
fel hangját.-Érts meg, hogy én nélküled nem tudok elmenni!Képtelenség,
lehet, hogy három hónapig nem találkozunk...-mondta, már szinte
suttogva.
-Nem tudom Harry...-bizonytalanodtam el.
-Hát ilyen nincs...Mért nem akarsz jönni?
-Félek a rajongóitoktól Harry!
-Ugyan már.
-Tudod te hány lány van beléd zúgva?
-Tisztában vagyok vele.
-Félek Harry, nem akarom magamat megutáltatni több millió emberrel.
-Nem fognak utálni.Szeretni fognak!Ahogy én is.Higgy nekem kérlek!
-De...
-Nincs de!Én vigyázok majd rád oké?
-Rendben.
-Köszönöm.-ölelt
át szorosan, hogy érezzem vigyáz rám és itt van nekem.Szíve dobbanását
az enyém mellett éreztem.Egyre szaporábban kezdtük venni a levegőt, majd
elengedett de csak annyira, hogy szemembe nézhessen.Megjelentek a kis
pillangók a gyomromba.Minden porcikám őt kívánta és ahogy elnéztem ő is
így érzett.Lassan közeledett arcomhoz, már éreztem számon leheletét
aztán még közelebb jött és megcsókolt.Átölelt kezei még mindig nem
engedtek el, sőt egyre erősebben fogtak.hajába túrtam, majd felkapott
ölébe és az emeletre vitt.Amint berontott a szobába, hatalmas
franciaágyunkra fektetett és vad csókolózásba kezdtünk.Egyre több ruha
került a padlóra.Gyönyörű perceinket Louis zavarta meg.-mint általában-
-Öhh úúh-hiii...azt hiszem rosszkor jöttem.Bocsi.-nyögdécselt az ajtóban állva.
-Louis
!-förmedt rá Harry.-Tűnés!!-parancsolta, de barátja még mindig tátott
szájjal állt az ajtóban.Hazza ezt megunva felpattant az ágyról és
kilökdöste a szobából.-Lehetőleg máskor kopogj!-jegyezte meg elég
gúnyosan.
-Na hol is tartottunk?-helyezte vissza magát előző
helyzetébe, majd ott folytattuk ahol abba hagytuk, azonban most az ajtó
kulcsra volt zárva.
*Szombat*
Már csak Zayn-re vártunk.Mindenki a buszban ült, kivétel a kreol bőrű srác.Nagy nehezen, megjelent széles mosollyal az arcán.
-Vas happenin'?-ugrott be a buszba.
-Na végre már.Ide ért a Hercegnő.-gúnyolódott Lou.
Nem
sokat utaztunk, mikor a reptérre értünk.Egy hatalmas rajongó tábor
rohamozott mg bennünket.A srácok megnyugtatták őket, hogy csak egy újabb
turnéra mennek, de fognak üzenni rengeteget a Londoni rajongóknak, majd
dedikáltak és néhány képet is készítettek ezután sajnálattal közölték,
hogy nem szeretnék lekésni a gépet ezért igyekeznünk kell.Felszálltunk a
gépre.
-Jól vagy?-kérdeztem Liam-et aki láthatóan nem nagyon bírta a repülést.
-Persze!Majd megszokom.-vett egy mély levegőt és lehunyta a szemét.
-Nyugi, tesó!Csak 5 órát kell kibírnod!-vetett gúnyos mosolyt haverjára, Louis majd megveregette a vállát.
-Kösz, ez igazán megnyugtató!-szólt vissza neki.-Elvégre csak 5 órán keresztül leszek életveszélyben...-húzogatta száját.
A
repülő út eléggé hosszú volt.De Harry-vel nagyon jól elszórakoztunk.De
végül oda értünk Francia országba.Még sosem jártunk itt.De gyönyörű hely
úgy halottam,szóval remélem lesz időnk egy kis város
nézésre.Szerencsére csak egy kevés rajongó ismerte fel a
srácokat.Megláttuk a buszunkat és felpattantunk rá, majd ismét ülő
helyzetbe helyezkedtünk.Lisbeth a kezünkbe adta a turné lapját, hogy
hová fogunk még menni.Spanyolország, Olaszország, Horvátország,
Németország, Magyarország, Svédország és Niall örömére Írország.Ahogy
elgondolom a kis térképet a fejemben, ezek nem egy köpésnyire vannak
egymástól és szerintem Liamnek le kell győznie a repüléssel kapcsolatos
félelmét...míg gondolkoztam már a szállodánkhoz értünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése