15.rész - Nem, nem, nem!

15.rész - Nem, nem, nem!

Ahogy leszállt a londoni járatunk, már ültünk is fel a haza vezetőre.Rövid utazás után, haza értünk.Minden más volt.A levegő, a nap sütés, a madarak csicsergése, az emberek. Mindenki és minden.Azonban gondolat menetemet hamar meg kellett szakítanom, mivel feleszméltem mért is vagyok itt.Taxit fogtunk és egyből a kórházba igyekeztünk.

-Fiúk, komolyan nem kell bejönnötök, mennyetek egyetek valamit, megadom a címünket és itt a lakás kulcs.Remélem nem tévedtek el, ha mégis akkor hívjatok, és nagyon sajnálom!-hadartam.
-Én itt maradok!-jelentette ki Harry és valamiért olyan érzésem volt, hogy jobb ha nem szállok vele szembe, mert elég makacs.
-Rendben.Akkor merre találunk valami gyors éttermet?-vetette fel a kérdést Louis.
-Kér utcával lentebb. Egy narancssárga épület aljába van egy.Az elég jó.-magyaráztam mire bólintottak és elindultak a mutatott irányba.Hazza kézen fogott és bevezetett az épületbe, ami elött már egy jó ideje ácsorogtunk.Egyből az egyik recepciós hölgyhöz mentünk.Mivel megint rám jött a sírás így Harry beszélt.

-Merre találjuk Mia Morgan-t?-érdeklődött.
-Sajnálom, de csak is családtagok mehetnek be hozzá súlyos állapota miatt.-mondta sajnálkozóan a nő.
-A lánya vagyok!Loretta Morgan.Ő pedig a barátom.-mondtam, majd  bólintott a nő, és az előtte lévő papírokat kezdte nézni.
-Jöjjenek utánam.-kikászálódott helyéről és a lift felé indult, mi pedig követtük.Megnyomta a 6-os gombot és már "repültünk" is.Remegő térdekkel, de úgy ahogy próbáltam leplezni kiszálltunk a liftből, majd követtük ismét a vöröses hajú nőt.Egészen a folyosó végéig meg sem állt.Egy fehér 323-as számú ajtó kilincsét lenyomva halkan és óvatosan nyitotta ki az ajtót, majd előre engedett minket, mi bementünk és ő bezárta hátunk mögött az ajtót.Kicsit érdekes volt, de nem törődtem vele.Anyát még nem láttam.Féltem látni.Megtorpantam,és ijedt arccal Harry felé fordultam.
-Nem fog menni.-gördült le egy könnycsepp arcomon.
-Add a kezed!-nyújtotta övét, majd megfogta az enyém és gyengéden másik kezével, befelé kezdett tolni.Torkomban gombóc telepedett le, anyát így látni.Nyeltem egy nagyot, mire a bent lévő Nick és barátnője felénk terelték tekintetüket.Nem szóltunk semmit.Senki semmit.A bátyám felállt és oda sietett hozzám.Barátom kezét elengedve, átöleltem őt.Hosszú ideig szorítottuk egymást, nem akartam elengedni, de muszáj volt.
-Mi történt vele?Mégis mi?-aggodalmaskodtam, és kicsit mérges is voltam amiért a bátyám nem figyelt jobban anyánkra.
-Nyugodj meg kérlek!-fogta meg két vállam és duzzadt, piros szemeimet nézte.-Azt mondták az orvosok, hogy alkoholra vehetett be gyógyszert, elég nagy mennyiségbe.Valami fájdalom csillapítót.Ma már egyszer megébredt, de aztán semmi, mocorgott egy pillanatra kinyitotta a szemét, aztán tátogott valamit.Nem értettem mit.Az orvosok próbálták ébresztgetni, de semmi.-magyarázta, miközben el-el csuklott hangja.
-De rendbe jön, igaz?-néztem rá segélykérően.
-Mindent megtesznek!-nyugtatott.
-Mi az hogy mindent?Nem biztos, hogy túl éli?-kérdeztem rémültem ismét.Megijedtem nagyon megijedtem.Lábaim elgyengültek és kissé meginogtam, mivel bátyám erős tartása már elengedte vállamat.Harry azonban megfogta derekamat és a szobában lévő kanapéhoz vezetett és leültetett, majd ő is mellém ült.Kezeimet övébe vette és lágyan simogatni kezdte.Jól esett, hogy ott volt mellettem.
-Nekem mennem kell, ne haragudjatok.-állt fel székéről Amanda.-Fontos megbeszélésem lesz 10 perc múlva itt a közelben....-kabátját magára vette, majd Nick-hez fordult.-Légy erős!-aztán megcsókolta.Felénk intett és ki sietett az ajtón.Tehetetlenül ültem és néztem ahogy anyám élet-halál között van.
-Lor...Loretta...Lori...-motyogott halkan anya, mire én felpattantam és ágya mellé siettem.A többiek is követték példámat.Nick kirohant a folyosóra szólni egy nővértek, hogy anyám remélhetőleg magához tért.
-Anya!Anya hallasz.Nyisd ki a szemed.Vagy csak szorítsd meg a kezem.Anya!Csinálj valamit!-szólongattam, miközben könnyeim patakokban csöpögtek rá kezemre, amiben édesanyám kezét tartottam.Megszorította.Éreztem gyenge szorítását, amiben mégis erő lebbent fel.Szemeimben remény csillogott.Harry mögém lépett és átölelte derekamat.Szükségem volt rá.Mellettem kellett lennie.
-Mi történt?Mondott valamit?-toppant be, egy fiatal férfi az ajtón.
-Mondtam neki, hogy adjon jelet, ha érti amit mondok, és megszorította a kezem.-válaszoltam.
-Értem.Nem beszélt semmit?-nézett ám, hatalmas zöld szemivel a doktor.
-Ha jól halottam az én nevem ismételgette.-halvány mosoly tűnt fel arcomon, majd ismét könnycseppek mosták el.
Hangos sípolás.Folyamatos hangos sípolás.Mi lehet ez?Még is mi történik?Nem értem.Nem szaggatott sípolás.Folyamatos.Félek.Mi történik?
-Kérek mindenkit, hogy távozzon!Hívjatok segítséget!-parancsolt a doktor úr, mi pedig azt tettük amit mondott.Futó lépésben ki rohantam és kiáltottam a folyosón lévőknek, segítségért.Jöttek ahogy csak tudtak.


-Egy, kettő, három!...Egy, kettő, három.-hallottam bentről a hangokat, majd semmit.Üres csend.Rémült arcok.
-Mi történik oda bent?Be akarok menni!-majd fogtam magam és benyitottam.Sajnálkozó tekintetek leptek el.-Jajj, ne%Rossz érzés.Mi az ott?Újra élesztették?Nem, az nem lehet.Még mindig ugyan az az erős sípoló hang.Nem nem történhet ilyen.-kavarogtak a gondolatok fejemben, majd azt vettem észre, hogy mindenki ott áll mögöttem.A bátyám és az egész banda.De nem érdekelt,
-Mi megpróbáltuk.-mondta a már imént említett doktor.-Sajnálom!-majd kezével a gép felé nyúlt.A sípoló hangnak vége lett.Össze estem.Lábaim elgyengültek.Most nem kapott el egy két sem.A fiúk már nem voltak a szobában, a bátyám kivételével.Zokogtam.Zokogtam és zokogtam.Nem tudtam abba hagyni.
-Gyere, mennyünk ki!-emelt fel Nick, majd kivezetett az ajtón.Egyből Harry ölébe borultam és keservesen sírni kezdtem.A többiek is oda jöttek hozzám és átöleltek.Jó volt,hogy ők vannak nekem.
-Kicsit össze szedem magam.-szóltam mire, felálltam és a lánymosdó felé vettem irányom.
-Jobb ha vele megyek.-mondta Harry, majd nyomomba eredt.

-Köszönöm.-fordultam felé, mikor lemostam langyos vízben könnyeimet.
-Mit?-nézett rám értetlenül.
-Hogy miattam ilyeneket megtettél.Elhalasztottátok a turnét.Amit úgy vártatok.Most itt vagy velem, és támogatsz.Köszönöm!-öleltem át szorosan, majd arcomat mellkasába temettem.Illatát magamba szippantottam és elő törtek belőlem az emlékek.