19. rész -Temetés

 ***Liam szemszöge***

-Figyel Liam.Fél óra múlva kezdődik a szertartás, utána Loretta megkért, hogy mennyek én is a temetésre, szóval ez így lesz.-magyarázta nekem a tényeket, amiket alapvetően magamtól is tudtam, de azt mondta hallgassam meg.-Miután ez az egész lezajlott én felülök a következő Londoni járatra és visszarepülök.Tudom, hogy óriásit hibáztam és azt is, hogy már nem tehetek ellene semmit, sőt azzal is tisztában vagyok, hogy ezzel mindent elrontottam.Viszont egyet tudnod kell!Én mindig, legyen bármi is, érted?...BÁRMI...én örökre téged foglak szeretni és ez most sincsen másképp.-igazán megleptek szavai.Azt hittem bead valami nyálas dumát, de ahhoz képes pozitívan csalódtam.-Köszönöm, hogy meghallgattál.-mondta majd fel akart állni, de én elkaptam késfejét és visszarántottam ülő helyére.
-Igen.Kimondhatatlanul nagyot hibáztál!-hajtottam le fejemet majd egy hatalmas sóhaj után folytattam mondandómat.-De ki nem?-néztem bele gesztenye barna szemeibe, amik most is csillogtak, akár az első randinkon.
-Liam.De ez nem hétköznapi hiba.Meg értem ha most utálsz és dühös vagy de...
-Nem utállak!Sőt még dühös sem vagyok...mindössze csalódtam.De attól még szeretlek Danielle.-mondtam ki azt amit már rég ki kellett volna.
-Én, én ezt nem érdemlem meg!Egy szörnyű boszorkány vagyok!-szidta magát el-el csukó hangon majd zokogni kezdett...zokogni?!Még sosem láttam így sírni.Tényleg nagyon megbánhatta.
-Fejezd be!-mordultam rá majd felálltam és az előbb említett személy mellé sétáltam, aztán szorosan magamhoz öleltem.-Ne kend el a sminked!-mondtam rezzenéstelen arccal mikor elengedtük egymást.
-Sajnálom!-mondta s azzal felpattant majd kiszalad, ott hagyva engem gondolataimmal.

*Fél órával később
***Harry szemszöge***

Mindenki feketébe öltözve ült a nappaliban.Zayn még egy utolsót simított a haján, majd leült közénk.Ott volt egy tucatember, de senki nem szól egyetlen szót sem.Kimentem a konyhába és az egyik fiókból sikeresen kikutattam egy nagy csomag zsebkendőt.Jobb ha van nálam egy pár, ha nem is nekem, de egy temetésen szükség lehet rá.Vissza mentem a nappaliba és a többieket kezdtem figyelni.Loretta szorosan ült mellettem, szinte már az ölemben s az egyik ujján lévő arany gyűrűt piszkálgatta amit az anyukája hagyott rá.Nick idegesen tördelte ujjait, míg Amanda simogatta a hátát és próbálta nyugtatgatni kisebb-nagyobb sikerrel.Louis rezzenéstelen arccal meredt ki az ablakon, rá sem volt túl jó hatással a gyászos hangulat.Zayn-t kerestem a szememmel és...ó igen, Zayn ismét a tükör előtt tollászkodott.Niall a telefonját babrálta.Liam, hát igen Liam elég érdekesen viselkedett.Mindössze annyit tudunk, hogy összezörrentek a drága barátnőjével.Nagyokat nyelve, néha rá pillantott Danielle-re, de csak úgy hogy senki ne lássa, és lehetőleg a cél személy se vegye észre.De ez nem sikerült, hirtelen összeakadt a tekintetük, majd elidőzve egymás szemében, gyorsan elkapták azokat.Kis időn belül csengetést követte a csengetés, majd még több.Lori és Nick engedték be a családtagokat, és kedvesen üdvözölték őket, míg mi Liammel az italokról gondoskodtunk.Egymás mellett álltunk a bárpultnál és nem bírtam ki hogy ne kérdezzek rá.
-Minden rendben?
-Nem Harry!Semmi sincs rendben.-mondta majd egy pohár vodkával illette meg magát.
-Héj!Azért ne idd le magad!-csaptam le a kezében lévőüveg re, majd megragadva az elvettem tőle.
-Ennyitől semmi bajom nem lesz.-nézett rám értetlenül, majd én vállat vonva a vendégekhez mentem és mindenkit kiszolgáltam.-nem árt a jó benyomás.Egy fél órán keresztül, folyamatosan gyűltek a vendégek.Egyre több és több.Majd mikor mindenki részvétet nyilvánított elindultunk közösen a temetőbe.Liam és Niall jöttek el utoljára a háztól.Én a kis buszba ültem, amit Louis vezetett és hozzánk ült még Nick, Amanda, Zayn és a drága szerelmem is.Senki nem szólt egy szót sem egész úton.Elég fagyos hangulat volt, de megértem.Egész úton Lorit simogattam, ugyanis szegény eléggé  gyenge volt és csak pár percre tudta visszatartani könnyeit.Nick is eléggé lehangolt volt.De ki ne lenne?!Akár mennyire nem volt jó kapcsolatuk az anyukájukkal, szerették őt.Pár perc kocsikázás után megérkeztünk a temetőhöz, ahol már jó néhány autó állt.Ujjaimat összekulcsoltam Lorettáéval és úgy sétáltunk a még beásatlan koporsóhoz.Amikor Loretta meglátta a rengeteg embert és a koporsót, keze elgyengülve kiesett enyémből és apró teste a földre csuklott egy másodperc alatt.Ijedten néztem a sírástól remegő testét majd gyorsan felsegítettem a földről, s ő egyből vállamra borult.
-Nyugodj meg!-kicsit leemelte fejét vállamról és mélyen a szemembe nézett.-Akár mi is történjen én mindig veled leszek!Nagyon szeretlek!-mondtam őszintén, teljes szívemből majd erősen magamhoz öleltem.
-Én is!-suttogta és éreztem, hogy már kicsit nyugodtabb.Láttam amint a pap odasétál a sír fölé és figyelmet kér az itt megjelenőktől.
-Itt az idő!-toltam el magamtól gyengéden, majd átkaroltam a derekát és mi is oda sétáltunk.Gyönyörű beszédet mondott a pap és egy-két mondat erejéig Nick is megszólalt, majd Loretta is.
-Khhm...Köszönöm szépen első sorban, hogy mindenki eltudott jönni.Páran tudhatjátok, hogy egy jó ideje nem ápoltunk tökéletes viszonyt anyával.Voltak vitáink, nem is egy. Miután apát eltemettük...-itt lehajtotta a fejét és egy könnycseppet ejtett fekete ruhájára, majd ismét ránk nézett.-Mindenkinek nagyon nehéz volt.De neki a legnehezebb.Mindenki hibázik.Nincs tökéletes ember.Igen, ivott.Részeg is volt.De mindenki követ el hibákat.Ott hagyta az álmát.Az egész szerkesztőséget, ami csak az övé volt, az ő nevével mindenhol.A bátyámmal próbáltuk jó útra terelni őt, de elég makacs személyisége, amit én tökéletesen örököltem.Mielőtt apa elhunyt,csodás gyerekkorom volt.Minden tökéletes volt.Nem volt olyan nap, hogy ne mosollyal tértem volna haza.Miután megtudtam, hogy mi történt a táncba menekültem a világ elől.Úgy éreztem tánc közben senki sem bánthat.Akkor önmagam lehetek.Mikor nagyobb téren is kipróbáltam magamat, rá találtam arra, aki a sötét, züllött életemet, újra színessé tette.Nagyon hálás vagyok neki.-ennél a mondatnál egy kósza mosollyal rám nézett, majd végignézett mindenkin, és visszasétált mellém.Előkotorta táskájából a zsebkendőjét, majd letörölte az elfolyt sminkét.Miután a temetés véget ért, Loretta megkért, hogy egy kicsit maradjunk, mert nem szeretne még haza menni.Leültünk a sírt  melletti padra és csöndben hallgattuk a madárcsicsergést és az idő közötti csendet.
-Gyönyörű beszédet mondtál.-néztem oldalra, és egy újabb kis kósza mosolyba ütköztem, valamint vörös, könnytől dagadt és ázott szemekbe.
-Szívből jött.-mondta majd mellkasomra döntötte fejét.Így ültünk még egy darabig, majd haza indultunk.