21.rész - Érdekes fordulat

* Harry szemszöge *

-...öhh szia Shopia!-köszöntem az előttem álló vendégünknek.
-Szia.Remélem nem jöttem rosszkor.-aggodalmaskodott...egy temetésre mikor lehet jókor jönni?!
-Dehogy is!Gyere beljebb!-arrébb álltam az útból, hogy a többiekhez mennyen, akik a nappaliban sorakoztak.Mindenki köszönt neki, van aki meg is ölelte.Bemutatkoztak..stb.stb., de valakit hiányoltam.Lorettát!Felmentem az emeletre, hátha a közös szobánkban van, aztán a többi szobát is végig néztem,d e sehol.Lefelé menet benéztem a konyhába, de ott sem volt.Már az egész házat átjártam és kezdett görcsbe rándulni a gyomrom az idegességtől, amikor beugrott az udvar.Épp az üvegajtón akartam kilépni, amikor valami puhába ütköztem.A puha egy emberi lény volt, méghozzá Nick.
-Bocs.Nem figyeltem, Loretta kint van?-kérdeztem izgatottan és idegesen is egyben.
-Igen!-mondta vállat rántva.Épp elindultam volna, amikor kezét elém rakva visszatartott.-De most hagyd egyedül.Hagy sírja ki magát.Majd be jön...-egy váll veregetést követően eltűnt a látóhatáromból.Nem bírtam, tudnom kellett, hogy van, de az sem hülyeség amit Nick mondott...Kimentem a teraszra, és szemmel figyeltem amint a hintaágyban, egy pokróccal testén, fényképpel a kezében zokog.Hatalmas szívfájdalommal, de visszamentem a házba.
-Na mi a szitu haver?-dőlt rám Lou.
-Te részeg vagy!-löktem arrébb és lehuppantam a kanapéra.
-Már az is baj?-röhögött, sőt inkább nyerített.Megráztam a fejem és felé fordultam.
-Teljesen maga alatt van...-sóhajtottam és lehajtottam a fejem.
-Vidítsd fel valahogy!-javasolta, majd felállt és ott hagyott.Egy könnyű testet éreztem lezuhanni a másik oldalamra, és ijedten kaptam oda a fejem... nem az volt akit most szerettem volna átölelni.
-Minden oké?-kérdezte Shopia.
-Nem igazán!-mondtam-De mi van veled?Rég nem hallottam felőled semmit, mesélj már valamit!-próbáltam egy apró mosolyt csalni az arcomra...de a végére feladtam a próbálkozást és csak hallgattam amint be nem áll a fecsegője a szőkeségnek.

*Loretta szemszöge*

A napon üldögéltem és a sírás miatt annyi erőm sem volt, hogy a kisujjam megmozdítsam.Teljesen lefárasztott ez a pörgés mostanság, na meg mondhatni, hogy az egész életem felfordult, egy szempillantás alatt.Ölemben tartottam a kedvenc pokrócomat és a kedvenc családi fényképünket.Anya, apa Nick és én...olyan 7 éves lehettem rajta.Mindenki mosolygott...ami az elmúlt időben ritka jelenségnek bizonyult.Anya fiatalon, bár most sem volt öreg, de valahogy a képen keresztül is érdem, ahogy árad a mosolyából a szeretet az energia és a könnyedség.Apa...ő volt a legcsodásabb, és még mindig is az.A legcsodásabb férfi az életemben örökre.-Nem kell félreérteni!-Aztán Nick...hát ő nem sokat változott.És én...én rengeteget.Az örökké vidám, és szeleburdi lány, aki mindig imádta a csillogást még sem volt kénye, soha...most napok óta csak sír, és gyenge.Nem tudom, hogy most büszke lennék-e magamra 7 évesen...?! Ilyen akartam én lenni?Ezt akartam én magamnak?...valószínű ezekre a kérdésekre már soha nem kapok választ...BÁR soha ne mond, hogy soha...nem de?...na de a gondolataimat félre téve, erőt véve magamon, kimásztam a hintaágyból, és apró léptekkel bementem a házba, bár lehet jobb lett volna, ha nem így cselekszem.Harry és Shopia egymás mellett bájologtak, bár ezt Harry nem igazán viszonozta, inkább csak hallgatta a mosolygó és jókedvű, aranyos kis Spohika beszámolóját, néha azért mosolygott egyet-kettőt.ezt megunva, észrevétlenül folytattam az utamat a konyhába, ahol Liam és kedvese, Niall és Nick valamint Louis voltak-az utóbbi kissé kábult, és ittas állapotban.-Gondoltam csatlakozom inkább hozzájuk.
-Szia, hercegnő!-ölelt át szorosan Nick.-Jobban vagy?-érdeklődött hogy léptem felől, mikor eltolt magától és jobban szemügyre vett.Magától látta, hogy nem...szóval nem firtatta tovább a kérdését.
-Jobban.-bólintottam, hogy azért ne aggódjon, elég neki is az ami alapjáraton van.Még egyszer közel bújtam mellkasához és magamba szippantottam férfias illatát, ami kicsit  megnyugtatott.
-Akkor?Buli?-nézett ránk homályosan Lou...érdekes látvány volt.
-Rám férne!-adtam be derekam, mire mindenki felnevettet.
-AKKOR HÁT BULIII!-ordított teli torokból Mr.Carrots és kinyitott egy pezsgőt.Mindenkinek öntött, majd vitt egy-egy pohárral Harry-éknek is.
Még a nap is csak lemenőben volt, amikor már a fél társaság, térden mászott, csúszott a kacagástól, vagy esetleg a részegségtől.Rendeltünk pizzát és még több piát.Éreztem , hogy feloldódott a hangulat és nincs az a nagy feszültség.Táncoltam Harry-vel, ami nagyon jól sikerül, bár ő alig állt két lábon...aztán mikor elmentem a mosdóba, és visszaértem..nocsak mit láttam?!Lenyúlták a táncpartnerem...ezzel nem törődve táncoltam a többiekkel inkább.Egy kicsit Laim-mel, egy kicsit Niall-lel...aztán Zayn-nel...stb.A buli közepe felé megérkezett Amanda is.Ők is buliztak egy keveset, majd az emeletet célba véve eltűntek.Épp az üres sörös- és egyéb -üvegeket akartam kidobni , amikor akaratlanul is Harry-ékre néztem...egyből meg bántam, hirtelen tettemet.A kezemben lévő, üveg egyből a földre esett és millió darabra tőrt.Elhalkult a zene és minden szempár rám szegeződött, majd abba az irányba amibe én nézek...mivel nem álltam messze az épp egymás szájáról lecuppanó párocskához, egy lépéssel elintéztem, hogy csak pár cenki legyen köztünk.Gondolkodás nélkül emeltem fel jobb kezem, és arcon csaptam Harold-ot.Vetettem egy mérdeg pillantást a mellette álló csajra, majd hiper-szuper sebességgel, feltéptem az ajtót és kirohantam rajta.Értetlenül mértem fel, hogy szakad az eső, de ez sem tántorított meg.Egyetlen cél lebegett a szemem előtt.Méghozzá anya.Elhaladok a körforgalom mellett, és rátérek a temető útjára. Belépek a kapuk, s feléd veszem az irányt. A fű csúszós, nedves. Megcsúszok, de eltökélten haladok tovább. Semmi sem állíthat meg!Már látom sírod kibontakozó alakját. Csak egy kereszt, fekete márvánnyal, s benne a frissen vésett 2012.Fonnyadt virágok takarják sírod fehér márványát. Egyenes, büszke tartással állok sírod előtt. Szeretném, ha büszke lennél rám. Tudom, hogy az vagy. Egy pillanatra újra hallom hangodat Halványan elmosolyodok rajta.Arcomat eső áztatja. Egy pillanatra lehunyom szemem, kipréselve abból egy könnycseppet, ami végigszánkázott arcán, s elhalt ajkaim között.Eszembe jut a gyerekkorom, térdre hullva zokogok és hagyom hogy az esőcseppek lemossák könnyeimet. Egy szót üvöltött a világnak. - Miért?! Miért?! Istenem, csak egy utolsó ölelést engednél még! Egy utolsó apró érintést! Vele akarok lenni, hallani kellemes hangját.Ekkor villám cikázott az égen. Hatalmas dörrenés. Egy alak sziluettje bontakozik ki a homályból. Lassú, csoszogó léptekkel halad felém.Az alak ismerős volt, de rájöttem, hiába ámulok, anya már nem jön vissza.A test teljesen kirajzolódott előttem.Haja ázottan verdeste arcát, és csapzott volt a kinézete.Kezével enyémért nyúlt, s óvatosan felemelt a hideg, sáros talajról.A lendülettel, amivel felálltam, egyből nyakába borultam és most már hangosan zokogtam.Fejemet mellkasába fúrtam, és őrülten szorítottam őt magamhoz, majd nehezen, reked el csukló hangon megszólaltam:
-Zayn!Mért jöttél utánam?-néztem bele barna szemeibe, ami az eső ellenére is csillogott.
-Az most mindegy!Gyere mennyünk haza!-ellenkezést nem tűrve átkarolta derekamat és erősen tartva elgyengült testemet, mentünk ki a temető elé, ahol már egy jól megszokott sárga taxi várt ránk.Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, és még jobban remegő térdekkel léptem be óvatosan a házunkba.Alig, hogy benyitottam a házba, Nick magához szorítva szidott le.:
-Mi a franc ütött beléd?-kezdte el jó tesstvér modjára, azt amit most igazán megérdemeltem.
-Ne haragudj, csak...-itt ismét elgyengültem és ejtettem pár könnycseppet.
-Csst!Minden rendben lesz!Csak többet ne ijessz rám!-símogatta megnyugtatóan hátamat.Leültünk a kanapéra és Danielle hozott nekem és Zany-nek egy-egy pokrócot, hogy kicsit megszáradjunk.Hosszú csend után én szólaltam meg először.:
-Hol vannak?
-Hárpia kisasszonyt haza invitáltuk, a hím egyed pedig fent itatja az egereket...-válaszolt kérdésemre Danielle.Bevallom belül örültem, hogy nem csak számomra taszító Shopia.Kezdem  nagyon megkedvelni Liam barátnőjét.Bólintottam egyet válaszára, és hálásan néztem rá, majd a társaság többi részére.
-Lezuhanyzok.-jelentettem ki, csak, hogy ne kezdjen mindenki faggatózni.Felmentem a lépcsőn, ám a szobám ajtajában megtorpantam.Bent van Harry.De be kell jutnom.Levegőnek nézem!Ez az!Eltökélten, minden önbizalmamat összeszedve nyomtam le a kilincset, de az ajtó nem nyílt ki.Nagyot sóhajtottam, majd kettőt kopogtam a fehér szobaajtómon.
-Louis, mondtam már, hogy hagy békén!-jött máris, a "kedves" válasz.
-Khmm...nem Louis vagyok!-tudattam vele a tényeket.Amit kimondtam az ajtó máris kinyílt és a szedett-vetett kócos, kissé még mindig ittas állapotú, kisírt, vörös szemű Harry állt előttem.Arrébb toltam utamból, és mihelyst kivettem rövidnadrágom és pólóm a szekrényből, a fürdőmbe vettem az irányt.Már csak fél lépés kellett volna célom eléréséig, mikor egy kéz tekeredett csuklómra és visszarántott.
-Beszélhetnénk?-nézett mélyen a szemembe Harold.
-Nincs miről.Amit láttam, azt láttam.Ami megtörtént, az megtörtént.Nincs mit szépíteni rajta!-támadtam le, mint egy házisárkány.Annak is éreztem magam...
-Légy szíves!Csak hallgass meg!Aztán eltűnök!-mondta, de még nem végzett, most jött az az egy szó, ami a legfájdalmasabban hatott, már így is összetört és meggyötört szívemre.-Örökre!
-Hallgatlak!-adtam be végül derekam, és kezemet mellem alatt összefonva, kerültem a szemkontaktust.
-Üljünk le!-sétált az ágyhoz, s én követtem.Csak legyünk mér túl rajta!
-Figyelj, én...részeg voltam, és még mindig az vagyok...-sütötte le szemét-de ezek ellenére, most nagyon komolyan fogok beszélni, és mindent teljesen úgy gondolok, ahogy azt most hallani fogod.-közölte állapotát..csúcs!-Loretta, én szeretlek!Könyörgöm, hidd el!Ő mászott rám!És, nem hazudok, kérdezd meg a többieket, nekik bevallotta.Még Nick is szem és fül tanú volt!Ha gondolod...
-Elhiszem!-szakítottam félbe.
-Szóval.Mindenki hibázik, de az ember a hibáiból tanul...és a jó pap is holtig tanul.-vont össze egyszerre két mondást, ami nagy hatással volt rám.Láttam a szemeiben, hogy kimerült és, hogy talán nem most kéne mind ezt megbeszélni, de azt is láttam, hogy tudja szavainak súlyát, és mindennel tisztában van valamint én is szeretnék ezen mi hamarabb túl esni.-Meg tudsz nekem bocsájtani?-nézett fel, a szőnyegről, most már a szemembe.
 -Soha nem akarlak elveszíteni!.De most, erre hagy aludjak egyet!-ezzel felálltam az ágyról és azt ajtónál visszafordultam.-Nick szobájában alszok.Jó éjt!-közöltem vele, majd kimentem a szobából.

*Másnap reggel*

Szemembe éles fény világított, s én nem mertem kinyitni.Átfordultam oldalamra, amit azonnal megbántam, mert az ágy kisebb volt, mint sejtettem, így a földön landoltam.Most már akarva vagy akaratlanul is kinyitottam a szemem.Örömmel vettem tudomásul, hogy az éles fény, a nap.Végre nem esik az eső.Vissza ültem az ágyra, és a tegnapi beszélgetésünkön gondolkodtam...végül a hasam zavarta meg gondolatmenetemet.Magamra kaptam mamuszomat és a köntösöm, aztán lerobogtam a lépcsőn.Felnéztem a falon lévő órára, ami fél nyolcat mutatott.Kibaktattam a konyhába, de nem csak én nem tudtam aludni.
-Jó reggelt!-köszöntem, a reggeli rekedt hangomon, mire a "korán kelő" kiejtette kezéből a tejes dobozt, s az kellemetlen csattanással érte el úti célját : a padlót.Harry egyből lehajol, és mielőtt annak összes tartalma kifolyt volna, felkapta és a kukába hajította, majd feltörölte a tejes tócsát.
-Neked is jobb reggelt!-viszonozta végre köszönésem, majd leült velem szembe az székre, és elém tolt egy kávét.-Úgy ahogy szereted.-tündérien rám mosolygott, aztán beleszürcsölt kávéjába.Elgondolkodtató, hogy van-e nála jobb férfi a világon?Illetve, biztos van, de olyan aki nekem tökéletes.Mert az nagyon ritka.Nincsenek elvárásaim, de ha megkérdeznék, milyennek képzelem életem szerelmét, azt hiszem így jellemezném.Nem tudom nem szeretni.Én nélküle már sehol nem lennél.Nem tudok élni nélküle...-Gondolkodtál a tegnapin?-kérdezte félénken és ezzel kizökkentett gondolkodásomból, de úgy érdem meghoztam a végső döntésemet.
-Igen.És igen!-válaszoltam, a most fel tett és a tegnapi kérdésére egyszerre.
-Szeretlek!-mosolygott őszintén, mikor eljutott a tudatáig, mért mondtam kétszer, hogy igen.
-Én is szeretlek!-mosolyogtam vissza rá.Őszintén...Felkapta előlem a poharat, és a mosogatóba helyezte, saját mosatlanja társaságában.Felálltam a helyemről és már indulni készültem felöltözni, amikor elkapta derekamat, magához rántott és szenvedélyes csókot lehelt ajkaimra.Igen...Nála nincs tökéletesebb.